Ezért nőhetett vissza Will Smith feleségének haja

Sokan akkor hallottak első alkalommal az alopecia areata nevű állapotról, amikor Jada Pinkett Smith először jelent meg nyilvánosan anélkül, hogy rejtegette volna kopasz fejbőrét. A színésznő néhány hete arról adott hírt, hogy a haja lassan elkezd visszanőni. Mutatjuk, hogyan lehetséges ez.

Az alopecia areata egy autoimmun állapot, amely során az immunrendszer tévedésből a hajhagymákat támadja meg. Ennek következménye lehet enyhe vagy akár súlyos hajhullás, hajvesztés. A hajvesztés mértéke egyénileg nagyon eltérő. A teljes kopaszságot okozó zavart alopecia totalisnak nevezik, ha pedig a testről és az arcról is kihullik a szőr, akkor alopecia unversalisról beszélünk – foglalta össze dr. Brezán Edina, a Dermatica bőrgyógyásza, kozmetológus.

„Az alopecia nem jelenti azt, hogy az ezzel élők betegek. A hajvesztés csupán egy tünet, amely akár meg is szűnhet. Az autoimmun állapottól eltekintve az érintettek teljesen egészségesek lehetnek” – tette hozzá Brezán doktornő. Mint mondja, akik először találkoznak ezzel a problémával, sokszor attól tartanak, hogy valamilyen komoly betegségre figyelmeztethet. Az alopecia esetében azonban szó sincs erről. Ugyanakkor a hajvesztés pontos okát mindig orvosnak kell diagnosztizálnia, ezért feltétlenül fontos, hogy kivizsgáltassák magukat az érintettek.

Mi okozhatja a hajvesztést?

Alopecia bármely életkorban kialakulhat, de legtöbbször tinédzsereknél, illetve a húszas-harmincas életévekben jelenik meg. Nők és férfiak egyaránt érintettek lehetnek, méghozzá legtöbbször úgy, hogy a családban ennek nem volt előzménye. Ugyanakkor, ha magánál az érintettnél vagy vér szerinti hozzátartozójánál megjelent más autoimmun betegség (például pikkelysömör, pajzsmirigybetegség, vitiligo, lupusz, 1-es típusú cukorbetegség), akkor az alopecia kialakulásának kockázata is magasabb.

Ugyancsak rizikófaktornak számít:

  • a terhesség;
  • vírusos és egyéb fertőző megbetegedések;
  • a kezeletlen stressz;
  • trauma.

A hajvesztés így kezelhető

Jada Pinkett Smith néhány hete számolt be róla, hogy bár nála teljes kopaszságot okozott az alopecia, lassan kezd visszanőni a haja.

„Bár az immunsejtek az alopecia során a saját hajhagymákat támadják meg, attól még a hajhagymák életben maradnak, ami azt jelenti, hogy a haj vissza is nőhet. Amennyiben csak enyhe hajvesztésről van szó, ez akár magától is megtörténhet, ha súlyosabb az eset, kezelésre lehet szükség” – mondta el dr. Brezán Edina. „Miután megvizsgáltuk és kikérdeztük a pácienst, utánajártunk, jelen van-e esetleg más, akár autoimmun betegség is az életében, dönthetünk a kezelésről. Szóba jöhetnek szájon át szedhető szteroid készítmények, topikális készítmények, fényterápia és az immunterápia több formája is. Nem minden kezelés működik mindenkinél, ezért türelemre van szükség a páciensek részéről, hiszen nemcsak a megfelelő módszert kell megtalálni, de maga a hajnövekedés is lassú folyamat, és nem is következik be minden egyes érintettnél. Mindenesetre nem szabad feladni, és a bőrgyógyászati kezelés mellett érdemes lehet pszichológiai, mentálhigiénés segítséget is igénybe venni.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.