Kalciumpótlás: vesekövem lesz tőle?

Bár a vesekövek körülbelül 60 százaléka kalcium alapú, mégsem a kalciumbevitel visszafogása a megoldás a vesekövesség elkerülésére!

Kalcium - rossz helyen

Az emberek körülbelül 10 százaléka valamikor élete során veseköves lesz, és akinél egyszer kialakult ez a betegség, az jó eséllyel számíthat arra, hogy később is jelentkezik nála ez a betegség. Leggyakrabban a középkorú férfiaknál okoz problémákat a vesekő, öt betegből négy férfi!

A vesekövek megkeményedett kristálycsomók, amelyek általában azért alakulnak ki, mert felborul az egyensúly a folyadék és az oldott anyagok között, egyszerűbben mondva az ember kevés folyadékot iszik, így a vizeletben lévő kis kristályok nem tudnak feloldódni a vízben. Összetapadnak, több rétegben egymásra rakódnak - kialakul a vesekő.

Mennyi kalciumra van szüksége? A kalcium-oxalát kövek 40 százalékát öröklődő anyagcsere-zavar okozza. Néhány vízhajtó, szteroid, antacid (gyomorsavlekötő) is okozhat magas kalciumszintet, és ezzel kőképződést a vizeletben. Felmerült még a probléma hátterében a mellékpajzsmirigy túlzott működése, túl sok A- és D-vitamin-bevitel.

Veseköves betegeknek régebben azt tanácsolták, hogy kevesebb kalciumot fogyasszanak, és táplálékkiegészítő formájában se vigyék be a pluszban a szervezetükbe ezt az ásványi anyagot, mert a vesekövek leggyakrabban kalciumból és oxalátból állnak.

Csakhogy egy több mint 90 ezer asszonyon végzett vizsgálat (a Nurse's Health Study) kiderítette, hogy a csökkentett kalciumtartalmú étrend nemhogy mérsékelte volna a betegség kockázatát, hanem még növelte is!

Nem mindegy, hogy mivel vesszük be!

A Nurse's Health Study elemzésekor az derült ki, hogy a kalcium és a vesekövek kialakulásának kapcsolata a korábban feltételezettnél bonyolultabb, nem lehet azt mondani, hogy a sok kalcium okozza a veseköveket.

Ha a kő anyagát alkotó két anyag, a kalcium és az oxalát még a bélben találkozik, akkor összekapcsolódik, együtt egy oldhatatlan anyagot képeznek, nem tudnak felszívódni a bélből. Így egyik anyag sem lesz jelen magas koncentrációban a vizeletben.

Az elmélet alapján a kutatók azt javasolják a kalciumot tartalmazó táplálékkiegészítőket szedőknek, hogy étkezések közben vegyék be készítményt.

Milyen ételekkel vigyázzunk?

A nátriummal és a fehérjével. Tapasztalat ugyanis, hogy gyakrabban alakulnak ki kövek azoknál, akik sok fehérjét fogyasztanak, illetve akik sok sót használnak, vagy magas nátriumtartalmú ásványvizet fogyasztanak, mivel ez a két anyag fokozza a kalcium kiválasztást a vizeletben.

Olvasson többet a kalciumról, rebarbara , spenót, eper, és tea.

Ma már azt mondják a szakemberek, hogy problémát csak a túlzott kalciumbevitel jelent, ez pedig napi 2-3 grammnyi (2000-3000 mg-nyi) ásványi anyag bevitelét jelenti - rendszeresen, állandó jelleggel. Ehhez például napi 2,5 liter tejet kellene meginni, vagy napi 30 dekánál több sajtot megenni!

A magyarországi táplálkozási adatokat elemezve azonban inkább az derült ki, hogy a túlzott kalciumbevitel nagyon ritka, sokkal inkább jellemző az, hogy a szükséges 1.000-1.300 mg-nál hozzávetőleg 32%-kal kevesebbet fogyasztunk. A legutóbbi, 2003-2004-ben elvégzett táplálkozási felmérés adatai szerint a nők napi átlagban 655, míg a férfiak átlagosan 716 mg kalciumot fogyasztanak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.