Ezért sorvadnak csontjaink

A vadászó-gyűjtögető elődeinkhez képest csontunk 20 százalékot vesztett sűrűségéből. Valóban a földművelésben és a kevesebb mozgást igénylő életmódban keresendők az okok?

A modern ember elvesztette végtagjai csontsűrűségének 20 százalékát, mióta áttért a földművelésre és letelepedett körülbelül 12 ezer éve - állapították meg kutatók, akik leginkább a kevesebb mozgást igénylő életmóddal magyarázzák a csontritkulást.

A mezőgazdaság kezdetei előtt az ember és elődei évmilliókon át vadászattal és gyűjtögetéssel tartották fenn magukat, ez sokkal intenzívebb mozgással járt - írták az Amerikai Természettudományi Múzeum, a Pennsylvaniai Egyetem és a brit Cambridge-i Egyetem kutatói az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS).

A csontritkulás akár évtizedekig is alattomosan fejlődhet anélkül, hogy bármi panaszt, fájdalmat, látható vagy érezhető tünetet okozna, egészen addig, amíg a csonttömeg annyira lecsökken, hogy a megmaradt szövet nem bírja a rá háruló terhelést, törékennyé válik, könnyen megroppan, és már kis behatásra is eltörik. Ki érintett, hogyan kezelhető a betegség? - ide kattintva megtudhatja! Azok a vadászok-gyűjtögetők, akik 7000 évvel ezelőtt éltek, ugyanolyan sűrű csontokkal és ízületekkel rendelkeztek, mint a mai ember 28 ezer évvel ezelőtt kihalt "unokatestvére", a Neander-völgyi ember vagy az emberfélék távoli rokona, a csimpánz - állapították meg a tudósok.

Hozzájuk képest a 6000 évvel ezelőtt, ugyanazon a területen élő földművesek csontjai egyértelműen ritkábbak és törékenyebbek voltak - írták a tanulmányban. A kutatók 59 modern ember, 229 főemlős - köztük csimpánzok - szivacsos csontjainak, valamint az ember elődei közé tartozó kihalt fajok, az Australopithecus africanus (3,3 millió-2,1 millió évvel ezelőtt), a Paranthropus robustus (1,2 millió évvel ezelőtt) és a Neander-völgyi ember (250 000-28 000 évvel ezelőtt) csontkövületeinek sűrűségét mérte meg.

A vadászó-gyűjtögető elődeinkhez képest csontunk 20 százalékot vesztett sűrűségéből

Az eredmények azt mutatták, hogy a modern ember szivacsos, vagyis csöves csontjai (a végtagcsontok) sokat veszítettek sűrűségükből, különösen alsó végtagjukra és annak ízületeire, a csípőre, a térdre és a bokára jellemző a törékenyebbé válás.

"Az ember evolúciójának ez a késői anatómiai változása valószínűleg annak az életmódváltásnak lehet a következménye, amelyben nomádból földművelő lett, és ez sokkal kevesebb testmozgással járt" - mutatott rá Timothy Ryan, a Pennsylvaniai Egyetem antropológusa, a tanulmány egyik szerzője.

"Más tényezők is hozzájárulhattak az első földműves népcsoportok csontjainak ritkulásához, többek közt az étrendjükben megnövekedett gabonamennyiség és az esetleges kalciumhiány, ám a legnagyobb szerepet mégis a vadászat és a gyűjtögetés abbahagyása, vagyis a fizikai aktivitás csökkenése játszotta" - tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!