Unokák és orchideák

Uramisten, milyen kegyetlen a lányom! Képes volt azt mondani, hogy ne éljem az ő életét, de még az unokámét sem! Azt tanácsolta, hogy törődjek többet magammal, és "mellette" szeressem őket...

Mi az, hogy mellette? Nem veszi észre, hogy minden figyelmem rájuk összpontosul – halálra aggódom magam miattuk –, hiszen amióta elváltam az apjától, senkim sincs. Csak ő, a vejem meg a csodálatos unokám. És most arra akar rávenni, hogy ne éljek a családomnak, inkább ápoljam a régi kapcsolataimat, és létesítsek újakat? Augusztusban ötvennyolc leszek… Nem tudja ez az ostoba gyerek, hogy az igazi barátságok fiatalkorban köttetnek? – gondolta Lilla, miközben alig tudta kinyitni a háza ajtaját, mert a könnyek elhomályosították a látását.

Pedig jól indult ez a csütörtök délután. A lánya az utolsó percben kérte meg, vigyázzon a kicsi Marcira, amíg ő a férjével részt vesz egy kötelező céges bulin. Lilla a munkahelyéről rohant a lányához, még arra sem volt ideje, hogy csokit vegyen az unokájának – csakhogy Marci túl jól érezte magát vele. Még este tízkor sem aludt el, és iszonyatos felfordulást csinált a nappaliban. Kihordta a szobájából az összes autóját, építőkockáját, kiöntött a szőnyegre egy nagy vödör legót, nem volt hajlandó vacsorázni-fürdeni-lefeküdni. Amikor a szülei hazaértek, épp "nyílpuskázott", és eltalálta belépő édesanyja arcát. Lett nagy ribillió! A lánya kiabált, majd pillanatok alatt ágyba dugta, és amikor Lilla nagymamai búcsúpuszit nyomott a zokogó Marci arcára, a gyerek átölelte, és a fülébe súgta: "vigyél el magadhoz, és játsszunk sokat ketten, mert nem akarok holnap óvodába menni"!

– Angyalom, tudod, hogy én már csak hat órában dolgozom, holnap nem kell bemennem. Eljönnék reggel Marciért, és nálam tölthetné az egész hétvégét – mondta a lányának, aki az elegáns kosztümjében csúszott-mászott a padlón, hogy összeszedje a szétszórt legókat.

– Anyukám, nem jó ötlet! Neked osztálytalálkozód lesz holnap este, Marci szombat délután születésnapi zsúrba megy Leventéhez, az óvodai barátjához, vasárnapra pedig kerti sütögetésre hívott az a kolléganőm, akinek a lánya egyidős Marcival, és a lelkemre kötötte, hogy vigyük őt is, mert a két gyerek remekül játszik együtt – magyarázta a lánya nyugodtan. Csak akkor tört ki, és tartotta meg a "kegyetlen" előadását, amikor Lilla kijelentette: "nem érdekel az osztálytalálkozó, többet ér nekem, ha az unokámmal lehetek".

Lilla nagyon röstellte a veje előtt, hogy hazafelé, a kocsiban a könnyeit nyeldesi, és meg sem hallotta, amikor veje kedvesen arra biztatta, hogy menjen el a negyvenéves osztálytalálkozójára. Aztán otthon csak sírt, és nagyon sajnálta magát, majd éjfél felé bekapcsolta számítógépét, hogy megnézze a délutáni e-mailjeit. A hivatalos irományok között rögtön felfedezte Margó barátnője levelét. "Drága nagyságos asszony, két éve, a válásod után megígérted, hogy felhívsz, de nem tetted, és én hiába keresgéltelek! Ám nem sértődtem meg, mert ismerlek, mint a tenyeremet. Azóta biztosan a lányodra áldozod minden percedet, és szenvedsz. Mert imádsz szenvedni… Biztos vagyok abban, hogy nem akarsz eljönni a holnapi osztálytalálkozóra, tehát érted megyek kocsival, és kirobbantalak az elefántcsonttornyodból. Mert menni kell! Nagy dolog, hogy valamennyien élünk, és mindenki lelkesen készülődik. Kicsit késni fogok, mert holnap délután még találkoznom kell a Magyar Orchidea Társaság néhány tagjával – másfél éve léptem be, és azóta megszállott orchideagyűjtő lettem –, de te légy készen este hatra! És ne írd nekem, hogy unokáznod kell, mert nem hiszem! Jól tudod, hogy nekem nyolc éve halt meg a férjem, és azóta négy unoka szambázik a fejemen. Rajongok értük, de azt is tudom, hogy a fiaim és a menyeim önzők: kényük kedve szerint akarnak bébiszitterként "használni". Tehát kiharcoltam magamnak a jogot a saját élethez! Ragaszkodom ahhoz, hogy két nappal korábban szóljanak, ha vigyáznom kell valamelyik kölyökre. Szóval ne nyafogj, inkább készülődj, mert megyek érted, punktum!"

– Ez a hülye Margó összebeszélt a lányommal? – nevette el magát, és hirtelenjében jobb kedve kerekedett. – Az Orchidea Társaság tagja? Nem is tudtam, hogy van ilyen… Nekem tizenkét orchideám van, és állandóan a szakirodalmat bújom, hogy jól bánjak velük. Lám, most is virágzik hét, de miért ronda a maradék öt? Be kellene lépnem a társaságba! És be kellene festeni a hajamat, hogy jól nézzek ki holnap!

Kirohant a fürdőszobába, elégedetten állapította meg, hogy van hajfestéke, közben rámosolygott a tükörképére – "jó, hogy nem híztam el, holnapra kirittyentem magam" –, majd visszaült a gépe elé, és elszántan beírta a google-ba: Magyar Orchidea Társaság.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!