– Ki kell alakítani egy kuckót, egy amolyan teázó sarkot a teraszablak előtt, mert karácsonykor rájöttem, hogy a nappalink nem alkalmas meghitt beszélgetésekre – folytatta az asszony energikusan, és már tekerte is fel a szőnyeget, majd megpróbálta odébb taszítani az egyik súlyos fotelt.
A férje ekkor fogta fel, hogy a feleségére már megint rájött a lakásátrendezési roham, ami módfelett bosszantotta. Mert szerinte minden pont úgy volt jó, ahogy volt. Szerette a házukat és a környéket. Bár amikor két évvel ezelőtt sikeresen eladták a mátyásföldi házukat, és ideköltöztek, sokaktól hallotta, hogy nem könnyű az élet a sorházakban, mert kicsi a kert, és túl közel a szomszéd. De szerencsére kedvelte a szomszédaikat. Nemcsak azért, mert kedvesek és barátságosak voltak – ha elutaztak, lelkesen locsolták egymás kertjét –, hanem azért is, mert hozzájuk hasonlóan az ötvenesek csapatába tartoztak. Hol az egyik ház nyugalmát verte fel az unokák visszafogottnak nemigen nevezhető lármája, hol a másikat, nem tehettek egymásnak szemrehányást. Legfeljebb az idegesítette, hogy a szomszéd Klári, aki már nem dolgozott, mint az ő Nórája, a szabadideje nagy részét a házuk alakítgatására fordította. Mindig kitalált valami újat, állandóan barkácsolt, szervezkedett, és mindezzel módszeresen fertőzte az ő egyébként normális feleségét. Előfordult, hogy moccanni sem lehetett a teraszon, mert a "lányok" virágot szaporítottak, és mindent beborítottak a cserepek, előfordult, hogy a hazaérve egy hatalmas leander fogadta a bejárati ajtóban, amit Nóra ajándékba kapott a szomszédoktól, de becipelni már nem tudta. Az is megesett, hogy a felesége – a tiltakozása ellenére – narancssárgára festette parányi konyhájuk falát, ami nem néz ki rosszul, de a felfordulás, ami a festéssel járt...! No, abból nagyon elege volt.
Ahogy elege volt abból is, hogy ezen a békés szombat reggelen Nóra már megint energiadúsan állt a nappali közepén, készen arra, hogy a csinosan berendezett helyiséget fenekestül felforgassa.
– Semmiféle kuckóra nincs szükségünk – harsogta a férfi, miközben a lelke mélyén érezte, hogy ebből a harcból nem jöhet ki győztesen, de azért folytatta. – Nincs olyan szabály, miszerint az új esztendő első hétvégéjén a feje tetejére kell állítani a kényelmes életünket. Amúgy sincs pénzünk, miből akarsz újítani?
– Én nem költeni akarok, hanem rendezkedni! Éjjel kigondoltam mindent – vágta rá Nóra elszántan. Neked csak az a dolgod, hogy segíts a bútorokat mozgatni, mert kevés az erőm.
– De nem akarok bútorokat mozgatni, amikor minden a helyén van – tiltakozott a férje, majd váratlanul mosoly borította el az arcát. – Ha mindenáron rendezkedni akarsz, akkor hagyd békén a nappalit, és engem is, hogy nyugodtan éljem az életemet idelenn, koncentrálj inkább az emeleti kisszobára! Itt élünk két éve, de még semmit nem csináltunk ott. Találd ki, hogyan rendezzük be! Mégsem járja, hogy azt a barátságos-pici szobát kizárólag arra használjuk, hogy az unokáink "dühöngjenek" ott, ha rossz az idő! Lehetne belőle egy kényelmes olvasószoba...
– Ahhoz a szobához nem nyúlunk – közölte Nóra, miközben lehuppant a fotelba. – Annak csak évek múlva lesz funkciója – tette hozzá kuncogva.
– Éspedig...?
– Nekünk ugyebár három fiúunokánk van. Nemde? Ma még kicsik, tehát dühöngőként használják. De gondolj arra, hogy jó tíz-tizenöt év múlva már szükségük lesz néha valamiféle nyugodt zugra! Érted?
– Nem.
– Arról van szó, drága nagypapa, hogy van az életnek egy olyan időszaka, amikor az a legfőbb gond, hogy sehol egy kégli...
– Uramisten, te már ma arra gondolsz, hogy a mi kis toronyszobánk lesz a terepe az unokáink első szexuális próbálkozásainak?!
– Már akkor eszembe jutott, amikor megvettük a házat.
– Megőrülök! Tomika hároméves volt akkoriban... És miért nem mondtad?
– Mert te olyan megülős szentember vagy, aki már attól összeomlik, ha a fotel más szögben áll az asztal mellett, mint ahogy megszoktad. És benned kevés az empátia, ami bennem, gondos-normális nagymamában túlteng. Igenis gondoltam arra, hogy majd kamaszkorukban felfedezik, hogy a "mammáéknál" van egy védett, mindenkitől szeparált toronyszobácska...
– Én nem egy gondos-normális, hanem egy romlott nagymamával élek! – kiabálta a férfi, de látva a nevetéstől pukkadozó feleségét, nem akarta elrontani a jókedvét. – Az isten megteremtette az asszonyt, és azóta nincs nyugalma a férfinak – morogta csöndesen, majd teátrálisan meghajolt a vihogó nagyi előtt, és mély sóhajjal kérdezte: asszonyom, a szoba mely sarkába röppentsem a kanapét?
