Ez ügyben nem voltak azonos hullámhosszon, hiszen Réka egy multinál dolgozott, és dőlt belőle a panasz, Helga viszont egy gazdasági főiskolán tanított, és tele volt élménnyel. – Elismerem, hogy van igazság a kollégám kritikáiban, miszerint a mai fiatalok műveletlenebbek, mint mi voltunk egykor – magyarázta hévvel –, az is tény, hogy sokkal kevesebbet olvasnak, de nem ők tehetnek róla, hanem ez az őrülten pörgő világ a rengeteg információjával. Nincs idő manapság az elmélyedésre, az igaz szerelemre, semmire. Például a másodévesek között van egy szép és okos lány, akivel rengeteget beszélgetek. Első pillantásra rátartinak tűnik, de ez csak szerep, ezzel palástolja az érzékenységét. Képzeld el, hogy a hatásomra elolvasta a Bűn és bűnhődést – sokat beszélgettünk a könyvről –, és mostanában egy fiúról is mesél, aki tetszik neki! Persze fél, hogy beleszeret, és akkor majd csalódik. Mondd, amikor mi szerelmesek lettünk anno, féltünk? Dehogy! Néha ráfáztunk ugyan, de nem voltunk olyan koravének-meggondoltak, mint a mai lányok.
– Az én fiam is egy olyan lánnyal jár, aki gazdasági főiskolán tanul – jegyezte meg Réka. – Szép kislány, csak egy kicsit üres. A te tanítványod viszont szuper gyerek lehet, fehér holló a lányok között. Mert azok a csajok, akiket a gyerekem bemutatott eddig...? Hát... Megjátszották magukat, nyolc tonna smink, szétpukkadtak az öntudattól. Még szerencse, hogy a fiam nem túl hűséges típus, és gyorsan túladott rajtuk. Most huszonhárom éves, van még tíz éve arra, hogy lekösse magát.
– Az én tanítványom is egy huszonhárom éves fiúval jár – jegyezte meg Helga.
– Hogy hívják azt a lányt? – kérdezte kíváncsian Réka.
– Ildikónak.
– A fiam barátnője is Ildikó – ámuldozott Réka.
– Barna hajú, barna szemű...
– Pontosan.
– Magas.
– Pontosan.
– Karcsú.
– Ahogy mondod. És a vezetékneve Hajdú.
A két nő csodálkozva meredt egymásra, majd Réka vonta le a következtetést. – Eszerint a fiam a te kedvenc tanítványoddal jár – mondta, majd nagyot kortyolt az italába, aztán gondterhelten nézett a barátnőjére. – Nem örülök. Bele fog szeretni a gyerek.
– És az miért baj? Jobb lenne, ha egy buta libával járna? – nézett rá kíváncsian Helga.
– Neked is van fiad, igaz jóval fiatalabb, mint az enyém, és majd meglátod, hogy mennyire fogod félteni a lányoktól. Mert a mai lányok piócák. Rátapadnak a fiúra, és nem engedik… Az én gyerekem okos, jóképű, meglehetősen jó családi háttérrel, és ez a lány majd jól elmarja, megbolondítja, aztán elveteti magát vele.
– A tanítványom huszonegy évesen biztosan nem gondolkodik házasságról – ellenkezett Helga.
– Ne legyél naiv! A lányok csak úgy tesznek, mintha csudára modern gondolkodásúak lennének, közben mindegyik azt lesi, hogy hol egy fiú, aki anyagilag is jó helyzetű a szülei jóvoltából, és ha rátalálnak egy ilyenre, azt addig bűvölik, míg a hülye srác igába nem hajtja a fejét. Aztán, ha kimondták az igent az anyakönyvvezető előtt, akkor a lányok kimutatják a foguk fehérét. Ne ellenkezz, ezernyi ilyen esetet látok magam körül!
– Szerintem te nem vagy normális. Előbújt belőled a felbőszült anyatigris – mondta Helga a barátnőjének, majd csodálkozva vette észre, hogy Réka szeme könnyekkel telik meg. – Ha a fiam tíz évvel idősebb lenne, akkor örülnék, de most kétségbe vagyok esve. Mert ha ez a lány nem üres, amilyennek én láttam, hanem olyan tartalmas, amilyennek lefestetted, akkor vége a fiamnak. Akkor a feje tetejére áll majd a jól berendezett élete, tán az egyetemet sem fogja befejezni... Jaj nekem! De elrontottad a kedvemet!
Helga nagyot nyelt.
– Drága Réka, ha jól meggondolom, nem is olyan szuper ez a lány. Néha lusta, túlzottan álmodozó, nem rajonganak érte az évfolyamtársai. Szóval nyugodj meg! – mondta, közben nagyon szégyellte magát az árulása miatt, csakhogy egy harmincéves barátságot nem akart kockáztatni egy helyes-kedves, de mégiscsak idegen lány kedvéért.
