Esti vendégség

Aki nem szereti a vendégvárásban azt, hogy rengeteg időt kell a konyhában eltöltenie az előkészületekkel, és munkájának látványos eredménye pillanatok alatt eltűnik, annak a fondue (fondü) az egyik lehetőség, szinte neki találták ki.

Ha valami kifürkészhetetlen okból nem fondue-készletet kapott legutóbb karácsonyra, akkor se csüggedjen. Ma nem okozhat gondot beszerezni egy ilyet, és higgye el, hogy érdemes is. Nemcsak vendégség középpontja lehet a megfontoltan rotyogó sajtosfazék, hanem még egy olyan családot is képes a vacsoraasztal körül marasztani a hosszú nyelű fondue-villákra tűzött kenyér- vagy húskockák mártogatása, ahol nem mindennapos szokás az ilyen beszélgetős, ráérős együttlét.

Fondue egyszerűen

Ez mondható a sajt-fondue alapreceptjének. Mert van hús-fondue is, amikor az edénybe forró olaj kerül, abban sütögeti ki-ki a maga pecsenyéjét, hogy aztán különféle mártásokba tunkolhassa, és megegye. De a hús-fondue világával talán máskor foglalkozunk, most a sajtra koncentrálunk.

Hozzávalók (4-6 személyre):

Többféle sajt, összesen nagyjából egy kiló, 2-3 pohárnyi száraz fehér bor, egy kis stampedli cseresznyepálinka, 1 kávéskanál étkezési keményítő, 1 cikk fokhagyma, szeletelt kenyér.

Előkészítése:

Felkockázzuk a kenyeret, hogy legyen ideje kicsit megszikkadni, mire sorra kerül. A sajtot vékonyan felszeleteljük, miután megszabadítottuk kemény héjától. A keményítőt belekeverjük a pálinkába. Az edény belsejét alaposan bedörzsöljük a fokhagymával.

Elkészítése:

Felforraljuk a bort az edényben közepes lángon. Amikor felforrt, apránként beletesszük a sajtot, és folyamatosan kevergetjük, nyolcasokat leírva a fakanállal, amíg a sajt fel nem olvad. Amikor felolvadt, beleöntjük a keményítőt a pálinkával. Melegen tartjuk, és időről időre megkeverjük fakanállal. Közben lehet mártogatni.

Fondue csirkével és curryvel

Valamivel összetettebb ízvilágba érkezünk, megjelenik a hús is, de ennek a fondue-nek is a megolvasztott sajtmártás a lényege.

Hozzávalók (4 személyre):

4 csirkemellfilé, 2 dl tyúkhúsleves (lehet kockából), 4 ek. szójaszósz, 60 dkg félkemény sajt (például: gouda, trappista), 2 cikk fokhagyma, 4 kis fej hagyma, 1,5 dl száraz fehér bor, 1 ek. étkezési keményítő, fél narancs leve, 2 ek. vaj, 4 ek. olaj, 2 ek. currypor, reszelt szerecsendió, só, őrölt bors.

Előkészítése:

Megsózzuk, megborsozzuk, majd forró olajon megkapatjuk a húst. Ráöntjük a húsleves felét és a szójaszószt, lefedve hagyjuk közepes láng fölött még 8 percig, majd hagyjuk egy kicsit kihűlni, hogy felkockázhassuk. Felkockázzuk a kenyeret is. Vékony szeletekre vágjuk, vagy nagy lyukú reszelőn lereszeljük a kemény héjától megszabadított sajtot. Finomra felaprítjuk a fokhagymát és a hagymát. A keményítőt belekeverjük a narancslébe.

Elkészítése:

Az edényben felolvasztjuk a vajat, megfuttatjuk benne a hagymát és a fokhagymát, majd beleszórjuk a curryport, beleöntjük a tyúkhúsleves megmaradt másik felét és a bort. Amikor felforrt, apránként felolvasztjuk benne a sajtot, folyton kevergetve. Amikor megolvadt, hozzáöntjük a narancslében elkevert keményítőt, megborsozzuk, beleszórjuk a késhegynyi őrölt szerecsendiót. Melegen tartjuk, időnként megkeverjük, amíg csak a jó kedvű társaság ki nem mártogatta az egészet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.