A tenyerünkön hordozzuk!

A nyári meleg a bacilusoknak és vírusoknak is megfelelő környezetet teremthet ahhoz, hogy kisebb-nagyobb kellemetlenségeket okozzanak. Már az is elég lehet ehhez, ha a bevásárlás után hazaérve egyszer elfelejtünk kezet mosni.

Kezünkön több száz baktériumfaj él, melyek nagy része normál körülmények között semmilyen problémát nem okoz. Vannak azonban olyan baktériumok és vírusok is, melyek a kézen megtapadva, majd a szervezetbe bekerülve betegséget okozhatnak. A nyár erre kifejezetten alkalmas időszak, de nem csak azért, mert a meleg rendkívül kedvező tényező a kórokozók rohamos elszaporodásában, hanem azért is, mert a vakáció alatt hajlamosak vagyunk lazábban kezelni a higiéniás szabályokat.

A kezeken rejlő veszélyek

A leggyakoribb fertőzéseket, melyeket a kézhigiénia hiányossága okoz, a bélbaktériumok hordozzák. A WC használatát követően elmulasztott kézmosás, vagy csak az ezt elmulasztó személy által megfogott használati tárgyak, bútorok, kilincsek megérintése néhány napos lappangási idő után megbetegedéshez vezethet. A betegségekért sok esetben a súlyos hasmenést okozó E. coli baktérium felelős.

A nyári hasmenéses megbetegedések hátterében állhatnak a Salmonella családba tartozó baktériumok is. A fertőzést nem megfelelően kezelt húsételek, tej, tojás, fagylalt és mosatlan gyümölcsök fogyasztásával, valamint fertőzött széklettel való érintkezés során kaphatjuk el. A szalmonellózis lázzal, hányással, hasmenéssel, levertségérzéssel jár együtt, lappangási ideje pár óra, de akár egy hétig is terjedhet. Főleg a gyerekekre jelent nyáron fokozott veszélyt a rotavírus okozta megbetegedés. A fertőzés súlyos hasmenéssel és hányással jár, mely a kisgyerekek és csecsemők esetében a kiszáradás veszélyével is fenyeget.

Mossuk tisztára!

A legegyszerűbb mód a különböző megbetegedések elkerülésére a megfelelő gyakoriságú és helyes kézmosás. Fontos, hogy WC-használat után mindig mossunk kezet, és gyerekeket is szoktassuk erre. Ezenkívül bármilyen, otthonunkon kívül végzett tevékenység után se feledkezzünk meg kezeink megtisztításáról!

A helyes kézmosás lépései

1. Nedvesítsük meg a kezünket. A száraz kézre tett szappan kevésbé hatékony.

2. A szappant 15-30 másodpercig dörzsöljük végig a kézen. A kézfejet, az ujjak közeit és a körmöket se hagyjuk ki.

3. Meleg folyóvíz alatt alaposan mossuk le a kezekről a szappant.

4. Töröljük szárazra a kezünket. Lehetőség szerint papírtörlőt használjunk, mert ez a leghatékonyabb módja, annak hogy kezünkön a legkisebb százalékban maradjanak baktériumok.

+1 tanács: Nyilvános helyen a papírtörlővel fogjuk meg a csapot és a mosdó ajtajának kilincsét is, így elkerülhetjük, hogy visszafertőzzük a kezünket.

A higiéniás szabályokról is kaphat részletes felvilágosítást az átfogó egészségvédelmi szűrőprogram keretében, mely az ország számos pontján várja az egészségtudatos látogatókat idén nyáron is.

Helyszínek és időpontok:

2012. 08. 04. Nemzetközi Méz Fesztivál, Jászberény
2012. 08. 06. - 10. Bosch Prevenciós Napok, Hatvan
2012. 08. 27. - 09. 01. TDK-EPCOS Prevenciós Napok, Szombathely

További információ az Egészségprogram honlapján található.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!