A kristályos kór - korral jár?

Idősebbek gyakran mutatják bütykös, munkában és korban deformálódott kezüket, és rögtön kérdik, mit lehet tenni ezekkel a köszvényes ízületekkel? Az ambulancián megjelenő betegektől is gyakran hallom ugyanezt.

A népnyelv az ízületi kopásos elváltozásokat összefoglalóan köszvénynek nevezi. Pedig a köszvény jól meghatározható, kristály okozta megbetegedés, az akut vagy krónikus elváltozásokért a húgysav kristályok a felelősek. Leggyakrabban középkorú, kövérkés, magas vérnyomásra és cukorbetegségre hajlamos férfiakon jelentkezik, de a nők körében is számolni kell megjelenésével. Bizonyos gyógyszerek, például vízhajtók is hajlamosítanak a vér húgysavszintjének emelkedésére.

Tovább bonyolítva a dolgot, meg kell jegyezni, hogy a szérum emelkedett húgysavszintje és a köszvény közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Azt lehet mondani, nincs köszvény köszvényes roham nélkül. Ez leggyakoribb a láb első ujjának alapízületénél. Ilyenkor a húgysavval túltelített szérumból az ízületben kicsapódnak a tű alakú kristályok, s a velük kapcsolatos biológiai folyamatok vége a gyulladásos haddelhadd.

Rendszerint éjszaka, váratlanul jelentkezik a heves fájdalom, melyet duzzanat, az ízület vöröses-lilás elszíneződése, melegsége követ, jelentős mozgáskorlátozottságot okozva. Nem ritka a láz sem. A láb típusos helyén kívül a lábtő, boka, térd, könyök és kéz ízületeiben is lejátszódhat a folyamat. Egyszerre több ízület érintettsége sem kizárt.

Az első rohamot panaszmentes időszakok, majd ismételt rohamok váltakozása jellemzi, a későbbi időszakban megjelennek a köszvényes csomók. A fülkagylón és az Achilles-ín felett jelennek meg leggyakrabban, de a könyökízületnél, sőt a belső szerveken is előfordulhatnak.

Az köztudott a köszvény kapcsán, hogy a diéta nagyon fontos. Nem szabad belsőséget, nehéz, zsíros ételeket, alkoholt, csokoládét fogyasztani. A gyógyszereknek köszönhetően szerencsére ez a diéta ma már nem olyan szigorú, mint régebben.

A gyógyszeres kezelésről a betegnek azt kell tudnia, hogy más a teendő akut roham esetén, és más rohammentes időszakban. Mint minden krónikus mozgásszervi betegségnél, a megfelelően adagolt gyógyszerek mellett óriási jelentősége van a borogatásoknak, gyógyszeres pakolásoknak, az ágynyugalomnak, a gyógytornának. A köszvényes beteg szakorvosi gondozásra szorul!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!