Orrmandula-eltávolítás (Orrmandulaműtét)

 Szabó Emese

 

 dr. Holpert Valéria

 

Mi az az orrmandulaműtét?

Orrmandula-eltávolítás során az orrmandulát eltávolítják az orrgaratból. Maga az orrmandula olyan nyirokszövet, amely az orrüreg mögött, az orrgaratban helyezkedik el, de felnőttkorra - ha gyerekkorban nem veszik ki - elsorvad. Ez teljesen természetes, mert az éretlen immunrendszerrel rendelkező gyermekek főként a levegővel terjedő fertőző ágensek ellen veszik fel a harcot. Ekkor az orrmandula nagy szerepet játszik a védekezésben, de 16-18 éves korra már az immunrendszer teljesen kifejlődik, és a leggyakoribb kórokozók ellen a szervezet védetté válik. Ez egyben azt is jelenti, hogy az orrmandula kivételére általában csak gyerekkorban kerülhet sor.

Az orrmandula kivételére általában csak gyerekkorban kerülhet sor

Mikor kell eltávolítani az orrmandulát?

Akkor van szükség orrmandula eltávolítására, ha a szerv valami miatt kórosan megnagyobbodik, ebből adódóan pedig különböző betegségek kiindulópontja lehet. Mérete miatt gátolhatja az orrlégzést, ami miatt a gyerek szájlégzővé válik, alvásproblémái, illetve fülbetegségei alakulhatnak ki. Ez lehet gennyes vagy savós fülgyulladás, amely halláscsökkenést okozhat, de fájdalmat nem - emiatt szokták azt mondani az ilyen gyerekekre, hogy "szelektív a hallásuk".

Milyen betegségeknél végzik?

Nem lehet pontosan tudni, hogy az orrmandula mi miatt nagyobbodik meg: ez az elváltozás egyfajta egyéni adottság is. Állhat ugyanakkor a hátterében gyakori felső légúti probléma is - de ezzel kapcsolatos konkrétumot szintén nem lehet mondani.

Hogyan végzik az orrmandulaműtétet?

Az orrmandula eltávolítását úgynevezett intubációs narkózisban végzik. Ez nem maszkos altatást vagy vénás bódítást jelent, hanem olyan eljárást, amelynél tubust helyeznek a légcsőbe, a beteg pedig azon keresztül kapja az altatógázt, illetve ezen keresztül lélegeztetik. A tubus akadályozza meg azt is, hogy a műtét során vér vagy váladék jusson a tüdőbe. A műtétet szájon keresztül végzik, ahonnan egy speciális eszközzel, az úgynevezett adenotómmal (amely egy hajlított, hurokszerű eszköz) nyúlnak fel az orrgaratba, majd távolítják el vele az orrmandulát.

Mennyi időt vesz igénybe az orrmandula-eltávolítás?

Az orrmandulaműtét párperces beavatkozás, az altatással együtt sem hosszabb nagyjából 20-25 percnél. Ennek nagy részét az altatás és az ébresztés teszi ki.

Hogyan kell készülni az orrmandulaműtétre?

Mivel a beavatkozást altatásban végzik, a beteg csak a műtétet megelőző éjfélig ehet és ihat, utána már semmit nem fogyaszthat. A műtétre éhgyomri állapotban kell érkezni.

Mire kell figyelni utána?

A műtét után a vérzésveszély miatt óvatosnak kell lenni. Ilyenkor az orrgaratban egy lepedékkel, varral fedett seb keletkezik, és amíg át nem hámosodik, meg nem gyógyul, fennáll a vérzésveszély. A műtét után emiatt kell a szülőknek időnként bepillantaniuk a gyerek szájába, kifolyatniuk a nyálát, majd megnézniük, hogy nem vérrel festenyzett-e. Ezzel kiderülhet, ha kisebb szivárgó vérzés alakul ki. A gyerekeknek pár napig nem célszerű olyan ételt fogyasztaniuk, amelyek a nyálkahártya vérbőségét okozhatják. Emellett a műtét utáni napokban a fizikai aktivitást lehetőleg vissza kell fogni. Orrcseppet a gyógyulásig, tehát egy-két hétig nem szabad használni.

Milyen veszélyei lehetnek az orrmandula eltávolításának?

Ha a műtét után az orrmandula helyén keletkező seb korán leválik, akkor helye vérezni kezd. Emiatt kialakulhat erős orrvérzés, de kisebb, a garat felé csordogáló vérzés is jelentkezhet. Ilyenkor orvosi ellátásra van szükség.

Az orrmandulaműtétre éhgyomri állapotban kell érkezni

Jár vele fájdalom?

A gyerekek nagy része nem érzékeli fájdalomként az orrmandulaműtétet, utána maximum egy-két napig jelentkezhet csak minimális nyelési nehézség. A műtét végképp nem fáj, hiszen altatásban történik.

Milyen szakorvos végzi az orrmandulaműtétet?

Az orrmandula-eltávolítást fül-orr-gégész végzi, mellette a műtéthez szükség van aneszteziológus szakorvosra is, aki az altatásról gondoskodik.

Kinél nem végezhető?

A műtét nem végezhető el, ha valaki éppen egy akut felső légúti megbetegedésben szenved. Ilyenkor mindig megvárják, amíg a beteg meggyógyul. Olyan gyerekeknél, akik fejlődési rendellenességgel, például szájpadhasadékkal születtek, csak nagyon indokolt esetben végeznek orrmandulaműtétet. Így kerülhető el, hogy az orrmandula eltávolítása fokozza a nyílt orrhangzósságot.

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Holpert Valéria fül-orr-gégész szakorvosnak



Utolsó módosítás: 2018.06.21.

Kövesse a Házipatikát:

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+11, +16 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban szerdán délelőtt változóan felhős lesz az ég, a Dunántúlon és a középső országrészben a gyengén felhős, másutt a közepesen vagy erősen felhős időszakok lesznek túlsúlyban.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag