Szürkeállomány
Agresszív? Azért, mert kisebb az agya
Neurológiai tanulmányok szerint az érzelmeket vezérlő limbikus agyi régiók fontos szerepet játszanak az agresszivitás szabályozásában is. Egy korábbi tanulmány arról számol be, hogy az úgynevezett váltakozó explozív zavarban (IED) szenvedőknek jelentősen alacsonyabb a szürkeállomány térfogata ezekben az agyi struktúrákban.
Gyógyszerkereső
A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.