Szívbetegség
Betegségleírások
Ebben jobbak a túlsúlyos nők
Egy norvég tanulmány szerint a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedő túlsúlyos nők kevésbé vannak veszélyben - a komolyabb következményeket tekintve -, mint az ugyanezzel a betegséggel küzdő normál súlyú nők. A férfiak esetében fordítva áll a dolog. Ugyanakkor a tanulmányból csak óvatosan lehet következtetéseket levonni, ezt maguk a kutatók hangsúlyozzák.
Intenzív testmozgásból is megárt a sok
További kutatásokra van szükséges, hogy világos legyen az intenzív testmozgás hatása a szív szerkezetére és működésére. A mozgás jó, de bizonyítékok vannak arra is, hogy a hosszú távon folytatott kemény edzések megnövelik a pitvarfibrilláció kockázatát.
Meghalt a túlélés világcsúcsát tartó szívátültetett
A szívátültetést leghosszabb ideig túlélő férfi 33 évvel az életmentő műtétje után távozott. John McCafferty már 2013-ban hivatalos Guinness világrekorder lett, három évtizeddel azután, hogy 1982 október 20-án megkapta új szívét a nyugat-londoni Harefield Kórházban. Akkor azt mondták neki, hogy öt további életévre van kilátása.
Gyógyszerkereső
Kérdések - válaszok
1,5 éves kisfiam vele született nyak fölötti ekcémája megkeseríti életünket. Először csak a szemhéján volt, majd sorrend...
Az ekcéma, különösen ha speciálisan egy testtájat érint, nagyon fiatal korban jelentkezik, ilyen makacsul ellenáll a kezelésnek, és a családban esetlen lelki teher is van - az Önök esetében az édesapa hiánya -, egyértelműen pszichoszomatikus állapotk...
Egy vékony fekete vonalat vettem észre a kezem hüvelykujján a körmöm alatt. Olyan kicsit, mintha szálka lenne benne. Mit...
Az ún. szálkavérzés a köröm alatt lehet attól, hogy a körömlemezt valamilyen trauma érte, de érszűkület, gyógyszer, szívbetegség vagy melanóma is okozhatja. Amennyiben nem változik, orvosnak kell megmutatni.
Olvasd el aktuális cikkeinket!
5 alapszabály, amelyről sok macskatartó nem is tud – Az állatorvos szerint erre kellene jobban figyelnünk
Nem elég szeretni a macskánkat, azt is érdemes tudnunk, mire van valójában szüksége. Egy állatorvos öt fontos tanácsot ad, amelyekkel boldogabbá és kiegyensúlyozottabbá tehetjük kedvencünk mindennapjait.
A több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.