Szenvedélybetegség
Alkoholizmus: tizenkét lépés a gyógyulás?
Több mint nyolcszázezer alkoholistát tartanak számon Magyarországon, de a szenvedélybetegek tényleges száma ennél jóval magasabb. Sokan a színfalak mögé húzódnak betegségükkel, félve a társadalmi megbélyegződéstől, az önsegítő csoportokban pedig újfajta értékrendre lelhetnének.
Mikor lesz az ivásból alkoholizmus?
Magyarországon is százezrek nyúlnak napi szintem a pohárhoz anélkül, hogy tisztában lennének függőségükkel. A magasan funkcionáló alkoholistáknak jól fizető munkahelyük, családjuk és konszolidált baráti körük van, az ital azonban az ő életüket is befolyásolja - még ha ezt nem is akarják beismerni.
Magyar kutatók szerint ilyen az internetfüggőség
Egy magyar kutatás kimutatta, hogy az internethez köthető szenvedélybetegség hasonló elváltozásokat okoz az agyszerkezetben, mint más addikciók, így például a drogfüggőség. Becslések szerint a fiatalok mintegy 10 százaléka ma internetfüggőnek mondható hazánkban.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.