Magyar kutatók szerint ilyen az internetfüggőség

Egy magyar kutatás kimutatta, hogy az internethez köthető szenvedélybetegség hasonló elváltozásokat okoz az agyszerkezetben, mint más addikciók, így például a drogfüggőség. Becslések szerint a fiatalok mintegy 10 százaléka ma internetfüggőnek mondható hazánkban.

A függőséget egy hat kritériumból álló rendszer alapján lehet diagnosztizálni - mondta el Janszky József kutató neurológus az InfoRádiónak adott interjújában.

Ha valaki rosszul érzi magát, amiért túl sokat foglalkozik az internettel, esetleg abba is akarja hagyni, de nem tudja, vagy már a környezete is érzékeli a problémát annak negatív hatásaival együtt, az már addikcióra utal. A függő mindennapi világát is elhanyagolja az internet miatt, és lényegében elveszíti a kontrollt, ezáltal folyamatosan azt érzi, az internet előtt kell maradnia.

A kábítószerekre hajaz az internet hatása

A Nemzeti Agykutatási Program keretei között támogatott magyar kutatás arra kereste a választ, hogy az agy jutalmazó központjában az internethasználat hatására is előállnak-e olyan szerkezeti változások, amelyek a kokainfüggőkre jellemzőek. Végül a feltevés beigazolódott, bár a két betegség súlya természetesen nem azonos.

Hazánkban minden tizedik fiatal internetfüggőnek tekinthető
Hazánkban minden tizedik fiatal internetfüggőnek tekinthető

Az internetfüggőség kialakulása mögött rendszerint valamilyen személyiségi vagy pszichológiai probléma áll, amiből az adott egyén ezt a menekülési útvonalat választja. A bajok forrásának feltárása nélkül pedig hiába szüntetik meg magát a függőséget, a beteg visszaeshet, sőt, akár más, károsabb szenvedélyre is rászokhat.

Kordában tartható a függőség

Némiképp öröm az ürömben, hogy leginkább a fiatalok korosztálya érintett a kérdésben, náluk pedig nem okoz visszafordíthatatlan károsodást ez az addikció, vissza lehet őket terelni a helyes mederbe.

Internet-függőségi tesztünk segíthet felderíteni, mennyire valós a szenvedélybetegség kialakulásának kockázata.

Ha a beteg felismeri, hogy segítségre van szüksége, pszichiáterhez kell fordulnia, aki majd felderíti, van-e olyan alapbetegség a függőség mögött, amelyet kezelni kell. Ilyen lehet például például a figyelemzavaros betegség és a depresszió .

Az internetfüggőség különböző viselkedésterápiai módszerekkel kezelhető. A cél az, hogy az illető visszanyerje a kontrollt az internetezés felett, annak használata ugyanis szükséges a mindennapok során, így teljes mértékig nem iktatható ki a páciensek életéből.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.