Rákgyógyszer
Új rákgyógyszerek jönnek magyar egyetemekről
A rákos betegek hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó célzott terápiás kezelését tehetik lehetővé a kezelendő tumor típusa szerint változtatható komponensű vegyületek, amelyeket az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézete és a ComInnex Kutatás-Fejlesztési Zrt. munkatársaiból álló kutatócsoport állít elő.
Új gyógyszerekre várnak a rákos betegek
Nyílt levélben fordult Lázár Jánoshoz, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez a Betegszervezetek Országos Szövetsége (Bemosz) és a Magyar Rákellenes Liga. A két szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakmai konszenzus ellenére késik annak a rendelettervezetnek a kihirdetése, amely tizenöt új gyógyszer támogatásáról szól.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.