Megelőzés
Kásler: a betegségek megelőzése a cél
Az öt nemzeti programra épülő népegészségügyi program évtizedekre meghatározza majd a magyar egészségügy fejlődését, a rendszer középpontjában pedig a betegségek megelőzése és az egészség megtartása szerepel - mondta az emberi erőforrások minisztere.
Az ekcéma megelőzése - a legfontosabb tudnivalók
Ha sohasem volt ekcémás panasza, ha még sosem viszketett, hámlott, kérgesedett a bőre, ha nincs lépten-nyomon bőrgyulladása, akkor sem árt odafigyelni szervezetére, bőrére és életmódjára, hogy soha ne is legyenek ilyen típusú kellemetlenségei.
Megállíthatóak az öngyilkos gondolatok
Bár az utóbbi években csökkent az öngyilkosságok száma, hazánk a mai napig Európában a harmadik legveszélyeztetettebb ország. Ezzel a témával, illetve a megelőzés fontosságával foglalkozott írásaiban Balavány György, aki az AIPM Nekem szól! Egészségértés pályázat újságírói és blogger kategóriájának első helyezettje lett.
Ezeket egye, hogy megelőzze a vakbélgyulladást
A vakbélgyulladásnak számos oka lehet, például idegen test, sérülés, fertőzés vagy a vakbélbe kerülő salakanyag-maradvány. Arról, hogy a vakbélgyulladást meg lehet-e előzni, eltérnek a szakmai vélemények, de az biztos, hogy bizonyos ételek fogyasztásával csökkenthető a rizikó.
Kapcsolódó videók
VideóRendelő: 40 felett milyen szűrővizsgálatokra menjen egy férfi?
Dr. Borbényi Erika szerint már a szűrővizsgálatok előtt érdemes körülnéznünk a családunkban, hogy kinél milyen betegségek voltak - ez ugyanis felérhet egy genetikai elemzéssel!
VideóRendelő: 40 felett milyen szűrővizsgálatokra menjen egy férfi?
Dr. Borbényi Erika szerint már a szűrővizsgálatok előtt érdemes körülnéznünk a családunkban, hogy kinél milyen betegségek voltak - ez ugyanis felérhet egy genetikai elemzéssel!
VideóRendelő: Vérből kimutatható a daganat a szervezetben?
Dr. Borbényi Erika szerint pusztán vérvizsgálattal nem lehet kimutatni azt, hogy valaki szervezetében növekszik-e daganat vagy sem. A tumormarkerek mérése jó ötlet, de igen bizonytalanok az eredmények.
VideóRendelő: Vérből kimutatható a daganat a szervezetben?
Dr. Borbényi Erika szerint pusztán vérvizsgálattal nem lehet kimutatni azt, hogy valaki szervezetében növekszik-e daganat vagy sem. A tumormarkerek mérése jó ötlet, de igen bizonytalanok az eredmények.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Hízáshoz is vezethet, ha nem pihensz eleget – Ennyit kell aludnod a korod alapján
Ahogy múlnak az évek, úgy biológiai óránk és életmódunk is változik. Az elegendő alvás azonban nemcsak a testi-lelki egyensúly megőrzésében segít, hanem abban is, hogy energiaszintünk és testsúlyunk tartósan stabil maradjon.
Polarizált fényterápia (PLT) sebgyógyulásban és kapcsolódó indikációkban: narratív áttekintés, evidenciaszintek és kutatási hiányok (x)
A fényalapú terápiák (fototerápia, fotobiomoduláció) klinikai alkalmazása széles spektrumot fed le. A PLT-t elsősorban sebgyógyulás támogatására és egyes bőrgyógyászati/mikrokeringési indikációkban használják. A PLT-ről szóló áttekintések tipikusan azt hangsúlyozzák, hogy a polarizált fénynek tulajdonított biológiai válaszok (pl. gyulladásos folyamatok és regeneráció modulációja) a sebgyógyulás több fázisát is érinthetik, ugyanakkor a publikált klinikai eredmények heterogének.
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.