Koronavírus Munkahely
Ne csak a koronavírus miatt figyeljünk erre
A koronavírus folyamatos terjedésével egyre többet foglalkozunk azzal, hogy óvintézkedéseket tegyünk a munkahelyünkön is, és jobban odafigyeljünk a higiénés szokásainkra annak érdekében, hogy ne fertőzzük meg egymást. Egyes alapszabályokat azonban nem csak a koronavírus-járvány miatt ajánlott betartani.
Gyógyszerkereső
A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.