Koronavírus Hírek
Koronavírus: ilyen lazításokra számíthatunk húsvét után
Most még mindenkit arra kérünk, hogy a koronavírus-járvány miatt bejelentett korlátozásokat tartsa be, a húsvéti időszakban is, hiszen jelenleg komoly a helyzet. Azonban azt is látjuk, hogy nem sokára túlleszünk a 3. hullámon és megkezdődhet a nyitás - jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter.
Koronavírus: már csaknem 125 millióan kapták el
Már csaknem 124,8 millió embert fertőzött meg és 2,74 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már a 70,8 millióhoz közelít - derült ki a Johns Hopkins Egyetem és Kórház csütörtök délelőtti összesítéséből.
Gyógyszerkereső
Északnyugat felől mindenhol megnövekszik a felhőzet, és estig csak néhol, éjjel már többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként intenzív zivatar is kialakulhat. Hajnaltól északnyugat felől elkezdődik a felhőzet csökkenése, a csapadék súlypontja egyre inkább a Tiszántúlra tolódik, majd reggelre megszűnik. Az északnyugati, nyugati szél időnként megerősödik, az Észak-Dunántúlon akár viharossá is fokozódhat. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul. Hétfőn egy újabb hidegfront éri el az országot, és az enyhe időjárás-változás kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.