Koronavírus Harmadik Oltás
Koronavírus: minden, amit a 3. oltásról tudni kell
Augusztus 1-jétől lehetővé vált Magyarországon a koronavírus elleni védőoltás harmadik, emlékeztető adagjának beadatása, 2-án pedig már az online időfogalási lehetőség is megnyílt azok előtt, akik már legalább 4 hónapja megkapták 2. dózisukat. Mutatjuk a további tudnivalókat az ismétlő oltással kapcsolatban.
Koronavírus: fel kell készülnünk a 4. hullámra
Egyre több országban mutatnak ismét növekvő tendenciát a koronavírus-járvánnyal összefüggő számok, ezért - a viszonylag magas átoltottsági arány ellenére - Magyarországnak is fel kell készülnie a negyedik hullámra - figyelmeztetett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Koronavírus: ősztől itt is adhatnak harmadik oltást
Románia várhatóan szeptembertől teszi lehetővé a harmadik oltást az egészségügyi dolgozóknak, a 65 évnél idősebbeknek, valamint a krónikus betegeknek - jelentette ki kedden Valeriu Gheorghita, a romániai oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) vezetője.
Koronavírus: kell-e félni a vakcinák keverésétől?
Mint ismert, augusztustól megnyílik a lehetőség a koronavírus-vakcina harmadik dózisának beadatására. Arról azonban még nincsenek pontos információk, hogy milyen típusú vakcinát kapunk majd ismétlő oltásként - előfordulhat, hogy vakcinakeverésre kerül sor.
Gyógyszerkereső
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.