Koronavírus: csak kevesen kérik a 3. oltást

A háziorvosok tapasztalatai szerint egyelőre kevés páciens jelentkezik a koronavírus elleni emlékeztető oltásért. Elsősorban azok érdeklődnek, akiket a kínai Sinopharm vakcinájával oltottak be előzőleg.

Hat hónap elteltével is mintegy 93 százalékban hatásos a Moderna koronavírus elleni vakcinája. Részletek itt.

Mint azt korábban megírtuk , augusztus elseje óta megnyílt a lehetőség, hogy emlékeztető oltást kérjenek az új koronavírus ellen azok, akiket már legalább négy hónapja beoltottak. A harmadik adag oltás (Janssen-vakcina esetén a második) felvétele mindenki számára ingyenes, ugyanakkor azt elsősorban az időseknek, krónikus betegeknek, legyengült immunrendszerű betegeknek ajánlják. Az oltásra online lehet időpontot foglalni , valamint a háziorvostól is kérhető.

Emlékeztető oltásként Pfizer-vakcinával oltanak be egy férfit koronavírus ellen a gyöngyösi Bugát Pál Kórház oltópontján augusztus 9-én
Emlékeztető oltásként Pfizer-vakcinával oltanak be egy férfit Gyöngyösön augusztus 9-én. Fotó: MTI/Komka Péter

Az első hét elteltével még nem látható különösebb roham a harmadik oltásokért a rendelőkben - írja a Telex a lap által megkérdezett háziorvosok tapasztalatai alapján. Sok szakember egyelőre inkább oltópontokra irányítja tovább a betegeit. "Tavasz óta alig volt időm foglalkozni a betegekkel, mindent az oltások megszervezése és beadása uralt. Egyelőre kevesen érdeklődtek harmadik oltás után, nekik azt javasoltam inkább, hogy regisztráljanak, és menjenek az oltópontra" - árulta el egyikük, egy budapesti háziorvos.

Egy IX. kerületi kollégája szerint jelentős a különbség a tavaszi és a mostani oltási kampány között, hiszen míg néhány hónapja a gyorsaság került előtérbe, addig ezúttal sokkal nyugodtabb a tempó. Ezen felül most nem is annyira a harmadik dózisa beadása a legfontosabb, hanem az, hogy sikerüljön meggyőzni az oltás fontosságáról a még oltatlanokat. "Én a Sinopharmmal oltottaknak javaslom elsősorban a harmadik oltást. Akik igazolt hatékonyságú vakcinát kaptak, azoknak azt mondom, ráérnek, várjanak még az újabb dózissal" - tette hozzá.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) feladatul szabta ki a háziorvosoknak, hogy személyesen keressék fel a még be nem oltott 60 év felettieket, amihez listát is kaptak a parxisukba tartozó érintett páciensekről. "Kérdezem én, ha rendesen akarom ellátni a betegeimet, hogyan fér bele az időmbe az, hogy közben házaló ügynököt is játsszak?" - fakadt ki ennek kapcsán az egyik háziorvos. Mi több, a kormányhivatal további elvárása, hogy az idős embereket akár otthonukban is beoltsák. Csakhogy ez több vakcina kapcsán is komoly logisztikai problémákat vet fel. "Ha házról házra járok, akkor csak Sinopharmot vihetek magammal a hűtőtáskában, mert az külön ampullákban van, csakhogy Sinopharmot nem akar magának senki sem" - mutatott rá a háziorvos.

A korábbiaktól némiképp eltérő tüneteket válthat ki a koronavírus delta variánsa. A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!