Koronavírus Gyógyszer
Koronavírus: ez segíti az otthoni gyógyulást
A koronavírus-járvány harmadik hullámában meredeken emelkedik a fertőzöttek számára. Az otthoni gyógyulás elősegítése érdekében azonban már engedélyezték, hogy a háziorvosok is felírhassák a favipiravir tablettát. A készítmény már több tízezer betegen segített.
Koronavírus-gyógyszer: két ígéretes készítmény a láthatáron
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) megkezdte az amerikai Eli Lilly gyógyszergyártó koronavírus elleni, bamlanivimab és az etesemivab nevű gyógyszereinek folyamatos felülvizsgálatát - közölte az Európai Unió (EU) gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség.
Koronavírus-gyógyszer: indul a hazai gyártás
Magyarország korábban már önellátóvá vált az orvosi maszkok gyártásában és a kórházi gumikesztyűk előállításában. Most pedig a koronavírus elleni védekezéshez szükséges gyógyszerek terén is sikerült csökkenteni kiszolgáltatottságunkat - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Pilisborosjenőn, a Meditop Gyógyszeripari Kft. egészségipari fejlesztésének átadásán.
Koronavírus: nem kell sokat várni a mutációk elleni oltásra
Gyorsított eljárással engedélyeztetik majd az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) fokozottan fertőzőképes mutációi ellen kifejlesztett oltásokat az Európai Unióban (EU) - jelentette be Sztella Kiriakídisz, az Európai Bizottság egészségügyért felelős biztosa.
Magyar gyógyszer előzheti meg koronavírus-fertőzést
A koronavírus-fertőzés megelőzésében is segíthet majd az állatokon már tesztelt, magyar fejlesztésű gyógyszer. A készítmény a befecskendezéstől számított néhány órán belül védetté teszi a szervezetet - ismertette Kacskovics Imre immunológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) természettudományi karának dékánja, aki egyben a koronavírus elleni gyógyszer kifejlesztésére alakult magyar konzorcium vezetője is.
Gyógyszerkereső
A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.