Magyar gyógyszer előzheti meg koronavírus-fertőzést

A koronavírus-fertőzés megelőzésében is segíthet majd az állatokon már tesztelt, magyar fejlesztésű gyógyszer. A készítmény a befecskendezéstől számított néhány órán belül védetté teszi a szervezetet - ismertette Kacskovics Imre immunológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) természettudományi karának dékánja, aki egyben a koronavírus elleni gyógyszer kifejlesztésére alakult magyar konzorcium vezetője is.

A magyar kutatók egy fehérjetípusú gyógyszert fejlesztettek ki, amely az antitestekhez hasonlóan befedi az új típusú koronavírus tüskefehérjéit. Ezáltal pedig megakadályozza, hogy a vírus a sejtek receptorához kapcsolódjon, vagyis hogy megfertőzze a sejteket.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus gyógyszer, koronavírus megelőzés,
A gyógyszer megelőzi, hogy a vírus megfertőzze a sejteket. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Nem okoz mellékhatásokat

A kifejlesztett gyógyszerrel részben azonos molekulát pár évvel ezelőtt egy gyógyszercég vérnyomásgyógyszerként embereken már tesztelte, és megállapították, hogy a hatóanyag nem okoz mellékhatásokat. Ennek a szernek az újbóli tesztelése, alkalmazása koronavírus-járvány idején azzal a reménnyel kecsegtet, hogy hasonlóan biztonságos lesz majd a koronavírus ellen is - fogalmazott Kacskovics Imre. Mint mondta, a Debreceni Egyetemmel közösen folytatott munkájuk során próbálják úgy alakítani a molekulát, hogy a gyógyszer vérnyomásra vonatkozó hatása megszűnjön, de vírusmegkötő képessége megmaradjon.

Még sok vizsgálat van hátra

Koronavírus: újabb vakcinát engedélyezett az EU - kattintson a részletekért!

A szakember ismertetése szerint először minden hatóanyagot kémiailag elemeztek, majd sejttenyészeten, később pedig aranyhörcsögökön tesztelték azokat. Azonban számos állatkísérletet kell még elvégezni, majd toxikológiai vizsgálatok következnek. Csak ezután fordulhatnak a hatóságokhoz, hogy elkezdődjön a koronavírus elleni gyógyszer klinikai tesztelési fázisa - tudatta Kacskovics Imre.

Merkely Béla szerint csak így térhetünk vissza a normális életünkhöz - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra