Koronavírus Brit Variáns
Koronavírus: ezért baj, hogy a brit mutáns terjed itthon
Heroikus küzdelmet folytatunk a koronavírus-járvány ellen, de a számok továbbra is szárnyalnak, és az intenzíven felszálló szakasz Magyarországon is folytatódik - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: szinte csak a brit mutáns terjed itthon
Elemi erővel tombol a koronavírus-járvány Európában és Magyarországon egyaránt. Itthon ráadásul már szinte 100 százalékos a brit mutáns jelentléti aránya - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.
"A védekezés kényszeríti változásra a vírust"
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője, Galgóczi Ágnes szerint elképzelhető, hogy idővel szezonális vírussá szelídül majd a koronavírus, ám ehhez szükség van arra, hogy a védőoltások révén kialakuljon a nyájimmunitás. A fertőzőbb variánsok megjelenésével azonban egyre magasabbra kell tenni az átoltottsági szintet ahhoz, hogy ezt elérjük.
Koronavírus: ezért óriási baj a brit mutáns elterjedése
Akár hússzor több vírus mutatható ki a brit koronavírus-variánssal fertőzött személyekben, mint az eredeti, vuhani változatot elkapók szervezetében - derült ki egy hazai elemzésből. Ráadásul a fertőzöttek döntő többségénél már az új mutáns mutatható ki.
Gyógyszerkereső
A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.