Koronavírus: ezért óriási baj a brit mutáns elterjedése

Akár hússzor több vírus mutatható ki a brit koronavírus-variánssal fertőzött személyekben, mint az eredeti, vuhani változatot elkapók szervezetében - derült ki egy hazai elemzésből. Ráadásul a fertőzöttek döntő többségénél már az új mutáns mutatható ki.

Koronavírus: főként ebben a korcsoportban terjed most - kattintson!

Megdöbbentő felfedezésre jutottak a magyar tulajdonú Neumann Labs diagnosztikai labor szakértői, miután több mint 1500 PCR-teszt adatait elemezték. Azt látták ugyanis, hogy a brit variáns által fertőzött személyek szervezetében 10-20-szor több vírus van jelen, mint az új típusú koronavírus kezdeti, Kínából indult változata által megbetegedett emberek esetében. Mivel a jelenlegi tudományos állásfoglalás szerint a betegek szervezetében mérhető vírusmennyiség egyenesen arányos a betegség súlyosságával, feltételezhető, hogy a harmadik hullámban azért kerül egyre több ember - köztük fiatalok is - kórházba, mert a nagyobb vírusmennyiséggel szemben védtelenebbek vagyunk.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
Akár hússzor több vírus mutatható ki a brit mutánssal fertőzötteknél. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Nagyobb vírusterheléssel jár

"A nukleinsav-alapú PCR-teszt nemcsak elképesztő hatékonysággal képes fertőzések kimutatására, de egy hatékony, vírusterhelést mérő módszer is. Magyarán nem csak azt mutatja ki, hogy valaki fertőzött-e, hanem azt is, hogy feltehetőleg mennyi vírus van a szervezetében" - ismertette Nyíri Miklós, a laboratórium ügyvezetője. Még az is elképzelhető, hogy azért fertőzőbb a brit variáns nagyjából 50 százalékkal, mert a betegekben egyszerűen több koronavírus termelődik, így könnyebben tudják átadni azt - jegyezte meg.

Ez a variáns vált dominánssá

A szakember elmondása szerint az utóbbi időben a náluk elvégzett napi 3000 PCR-tesztből a pozitívnak bizonyult minták 95 százalékában már a brit koronavírus -variánst azonosítják. "Sajnos már teljesen egyértelmű az is, hogy ez a mutáció vált a dominánssá" - jelentette ki. Hozzátette, hogy a még veszélyesebb, úgynevezett dél-afrikai variánsból eddig mindössze néhány esetet találtak.

COVID-19: veszélyesebb a szaglászavar, mint hinnénk - olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra