Hdl-Koleszterin
A legjobb koleszterincsökkentő ételek
Sokan azt gondolják, hogy a magas koleszterinszint csak az időseket érinti. A valóság azonban az, hogy egyre több fiatalnál is felüti a fejét ez a probléma. Érdemes tehát odafigyelni magunkra, akárhány évesek is vagyunk! Mutatjuk, mely ételek segíthetnek a koleszterinszint csökkentésében.
A koleszterincsökkentést így lehet elkezdeni
A magas koleszterinszint alattomos állapot. Ugyan nem okoz tünetet, de közvetve kiváltója lehet az infarktusnak, a stroke-nak és az érszűkületnek is. Ezért fontos tisztázni, hányadán állunk vele, és ha szükséges, haladéktalanul meg kell kezdeni a csökkentését.
Billegő dogma: vita a rossz koleszterinről
A rossz koleszterin (LDL) magas szintje a vérben előre jelzi az érelmeszesedést és a szívinfarktus, illetve stroke bekövetkezésének magas kockázatát - szól a jelenleg orvosi dogma. Csakhogy ennek igazságtartalmát részben vagy egészben friss kutatások megkérdőjelezik. De ezeket az eredményeket is vitatják. Tudjuk az igazságot?
Gyógyszerkereső
A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.