Évszakok
Nyáron jobban működik az agyunk
A hónapok, illetve évszakok változása számos módon befolyásolja az életünket. A legújabb kutatási eredmények szerint az agyunk jobban működik az év bizonyos időszakaiban, és ez arra is magyarázat lehet, hogy miért érint egyeseket komolyabban a téli depresszió.
Felfedezték a test kémiai naptárát
Fény derült arra a mechanizmusra, amellyel a szervezet az évszakok változását követi. A kutatók által csak "kémiai naptárnak" nevezett rendszerről a Current Biology szakfolyóiratban publikált anyagban értekeznek a University of Manchester és a University of Edinburgh kutatói.
Gyógyszerkereső
Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.