Dns
Elképesztő hatása van, ha a terhes nő dohányzik
Régóta tudni lehet, hogy a terhesség alatti dohányzás súlyos problémákat okozhat a magzatnak. Most kiderült, hogy az utódok DNS-e is megváltozik ekkor. A belénk kódolt gének kifejeződése változik meg, így hajlamosabbak lesznek a gyerekek a függőségre is.
Nem emberi DNS a szervezetünkben
A DNS-ünk nagyjából 8 százaléka nem emberi eredetű, hanem olyan ősi, vírusos eredetű, mely hozzájárulhat az evolúció jobb megértéséhez. Egy nemrég megjelent tanulmány szerzői 19 olyan új genetikai töredéket azonosítottak, melyek retrovírusokból eredhetnek.
Újraírhatja az emberi evolúciót egy DNS-lelet
Kutatóknak sikerült szekvenálniuk egy részét annak az emberi DNS mintának, amelyet egy 430 ezer éve élt elődünk fogaiból és combcsontjából sikerült kinyerni. Az Észak-Spanyolországban megtalált maradványok a legrégebbi DNS-t szolgáltatták, ez átrajzolhatja az emberi faj evolúciós fáját.
Újabb vád érte az e-cigarettát
Az elektronikus cigaretta gőzének intenzíven kitett DNS károsodik, ez a genetikai instabilitás pedig rák kialakulásához vezethet - állítja a San Diego egészségügyi rendszer és a helyi egyetem közös tanulmánya. Ráadásul a nikotinmentes gőz is képes ilyen kárt okozni, ami azt jelzi, hogy az e-cigarettákban lévő más anyagok károsítják a sejteket.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Ez az esti szokás a magas intelligencia jele a pszichológus szerint – Az elalvást is megkönnyíti
Egy pszichológus szerint van egy egyszerű esti szokás, amely a magasabb intelligenciájú embereknél gyakrabban fordul elő: az elalvás előtti olvasás. Ez nemcsak az elmét tarthatja formában, hanem a jobb alváshoz is hozzájárulhat.
A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.