Megbecsülhető a halálunk időpontja

Évekkel ezelőtt derült ki az, hogy a DNS-ünket érintő kémiai változások jellege miatt egy DNS-mintából megbecsülhető az életkorunk.

Most az University of Edinburgh kutatói azt állítják: becsült és valós életkorunk birtokában életkorunk hossza, azaz halálunk körülbelüli időpontja is megjósolható lehet. Sajnos, a jelenlegi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy azok, akiknek a becsült életkoruk nagyobb igazi életkoruknál, hamarabb hunyhatnak el, míg azok, akiknek ez a két életkor nagyjából egyezik, hosszabb életnek örvendhetnek. A kutatás a Genome Biology szaklapban olvasható.

Mennyire igaz a mondás: "porból lettünk, és porrá leszünk"? Most egy rövid videó segítségével megtudhatja, mi történik a testünkkel halálunk után. Amikor a test már nem lélegzik, a sejtek nem vesznek fel többé oxigént, ekkor azonban nem halnak meg azonnal. Még egy pár percig élnek, és a rendelkezésre álló anyagok lebontásával szén-dioxidot termelnek. Ez toxikus hatású, és kis zsákocskákban halmozódik fel a sejtek belsejében. Ezekben a zsákokban az enzimek elkezdik a sejt anyagainak a megemésztését. Ez a folyamat egy tápanyagokban gazdag folyadékot hoz létre. Kattintson a videóért! A kutatók az úgynevezett DNS-metiláció folyamatára fókuszáltak, amely a DNS-be adott helyeken egy kémiai markert helyez el. Ismert tény az is, hogy a metiláció életkorunktól függően változik, és hatással van rá életvitelünk, valamint környezeti és genetikai tényezők is.

A cigarettázás és az akut stressz például jelentősen változtatja a DNS-metilációt. A korábbi tanulmányok szerint ezen folyamattal meg lehet becsülni az életkort és a becslés és az aktuális életkor közti különbségek az életkori betegségek iránti kockázatra is utalnak. Ugyanakkor nem volt még kutatás azzal kapcsolatban, hogy a metilációból az élettartam is kiolvasható lenne.

A University of Edinburgh kutatóit pont ez érdekelte, így ausztrál és amerikai kutatókkal összefogva négy független kutatás anyagaiból kiindulva mintegy 5 ezer ember adatait vizsgálták meg. Arra az eredményre jutottak, hogy ha a DNS -metilációból becsült életkor öt évvel magasabb aktuális életkorunknál, az egyúttal 21 százalékkal növeli elhalálozási esélyünket (bármilyen okból kifolyólag) - még akkor is, amikor életkorunkat és nemünket is tekintetbe vesszük. Amikor viszont környezeti és életmódból eredő tényezőket is figyelembe vettek (iskolázottság, dohányzás, cukorbetegség), az a halálozási esélyt 16 százalékra csökkentette csak.

A DNS-ünket érintő kémiai változások jellege miatt egy DNS-mintából megbecsülhető halálunk időpontja

A kutatók persze nem elégszenek meg ennyivel, elmondásuk szerint további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy a halálozás és ezen "biológiai óra" között pontosabb kapcsolatot találjanak és kiderüljön, hogy a környezeti, genetikai vagy éppen az életvitelből következő tényezők miként módosítják a biológiai életkort.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.