Társadalom
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Alrovatok
Így fejlődnek a szétválasztott sziámi ikrek
A sebészet területén világelsőnek számító amerikai Surgery szakfolyóirat 2020. augusztusi számában jelent meg a fejüknél összenőtt sziámi ikrek, Rabeya és Rukaya szétválasztó műtétsorozatáról szóló cikk, amelyet a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvoscsapata jegyez.
Koronavírus és Lyme-kór: meglepő hasonlóságok
A Lyme-kór, amelyet egy kullancsban élő baktérium okoz, a tünetei alapján könnyen összetéveszthető más betegségekkel. Ezt különösen érdemes fejben tartani a mostani járvány idején, mert a borzongás, hidegrázás, enyhe láz, fáradtság és a fájdalmas ízületek egyaránt utalhatnak koronavírus-fertőzésre és Lyme-kórra is.
Koronavírus: a súlyos betegség korai jelei
A koronavírus-fertőzés korai szakaszában az orvosoknak eddig nem volt támpontjuk, amiből a betegség várható súlyosságára következtethettek volna. Egy új számítógépes alkalmazás azonban képes elkülöníteni a COVID-19 egyes típusait, egyben előrevetíti az adott eset súlyosságát és a kórházi ápolás során szükséges lélegeztetési igényt.
Az alvászavar ilyen betegségeket jelezhet
Átlagosan 7-9 óra éjszakai alvásra van szüksége a felnőtteknek ahhoz, hogy kipihent állapotban kezdhessék a napot, és a szervezetük is egyensúlyban maradjon. Sokan küzdenek azonban alvási nehézségekkel, és jó páran tapasztalatból ismerik az elégtelen alvás kellemetlen következményeit. Vajon mi okozza, hogy nem jön álom a szemünkre?
Koronavírus: számít, hogy milyen a vércsoportunk?
Az új koronavírus támadása teljesen készületlenül érte a tudományos közösséget, így a korai kutatások és tapasztalatok alapján igyekeztek a tudósok következtetéseket levonni, hogy minél előbb felvehessék a harcot a kórokozóval. Ez nem ment ellentmondások nélkül, például a vércsoportok és a COVID-19 betegség kapcsolatának feltárásakor sem. A kép még ma sem tiszta.
Ezek a rossz alvás veszélyei - infografika
Ahhoz, hogy jól működjön az emberi szervezet, aludni kell, méghozzá elegendő mennyiségűt. De ez sem teljesen elég, jól is kell aludni. A helyes alvási szokások megtanulhatók. A betartásukkal jelentős mértékben oldható a stressz, ami alapvető a testi és lelki egészséghez.
"Úgy nézek a betegre, mintha családtag lenne"
Míg nem találkoztam vele, csak sejtéseim voltak arról, miért szeretik ennyire a betegei dr. Kiarash Bahrehmand szülész-nőgyógyászt, daganatsebészt. Több mint egyórás beszélgetésünk után azonban már pontosan tudtam: határozott, mégis kedves, őszinte, érdeklődő és nagyon érzékeny férfi, aki nem mellesleg a szakmájában is profi. Interjú.
A COVID-19 végül olyan lesz, mint az éves influenza?
Tudjuk, hogy különféle fertőző betegségek szezonális mintázatot követnek, és az időjárás változásával az esetszám emelkedik vagy csökken. Erre a legjobb példa a mindenki által ismert influenza. A SARS-CoV-2-ről - a COVID-19-et kiváltó koronavírusról - azonban olyan kevés a tapasztalat, hogy a viselkedését egyelőre nehéz megjósolni. Ám vannak már arra utaló adatok és ismeretek, hogy a vírus bizonyos mértékig szezonálissá válhat.
A szívünk így befolyásol minket
A szívverés, de más testi folyamatok is meglepő szerepet játszanak a környzetünkből érkező információk felfogásában és megismerésében. Bármilyen különösen hangzik, a szívünk valóban az érzés és észlelés helye, még ha nem is egészen úgy, ahogy azt régen naivan feltételezték.
Koronavírus: így lehet nagyobb biztonságban utazni
A legutóbbi adatok alapján a koronavírus-járvány újra erőre kap a világ több pontján, így azokban az országokban is, ahová a magyar turisták előszeretettel utaznak. A hatóságok azt állítják, hogy az itthoni nyaralás ezért most biztonságosabb, mint a külföldi. De hogyan fokozhatják a biztonságukat az utazók, akár belföldre, akár külföldre tartsanak?
A lézer percek alatt elkapja a koronavírusokat
Ahhoz, hogy egy betegben egy bizonyos vírust azonosítani lehessen, már intim részleteket kell ismerni a kórokozóról. Ennek alapján tervezhető meg az a vizsgálat, amely a vírus genetikai anyagának egy meghatározott, azonosításra alkalmas részét megtalálja és lemásolja. Mostantól működik a lézeres letapogatás is.
A koronavírus így pusztítja a szerveinket
A COVID-19-et kezdetben légúti betegségként határozták meg, de aztán a tapasztalatok alapján az orvosok ráébredtek, hogy az egész szervezetet támadó kórral van dolguk. A SARS-CoV-2 nem csak a tüdőt, hanem más szerveket is súlyosan károsíthat. Most mutatták be az első átfogó áttekintést az új koronavírus pusztításáról.
Változást hoz a távmunkában a járvány
A koronavírus-járványban nyert tapasztalatok alapján elmondható, hogy a távmunka számos területen bevált, a munkaadóknak és a foglalkoztatottaknak egyaránt előnyös. Ezért a kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését, ami a munkáltatók és munkavállalók érdeke is - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Koronavírus: sok beteg szíve károsodott
Újabb bizonyítékok kerültek elő a koronavírus komoly egészségromboló hatásáról. A kórházban kezelt COVID-19-es betegek szívvizsgálatai számos olyan rendellenességet tártak fel, amelyek súlyos esetekben akár életveszélyesen is károsíthatják a szerv vérkeringető képességét.
Nagyrészt derült, napos, száraz idő várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.