Indul a Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázat

Idén ötödik alkalommal hirdeti meg a Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázatát az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM). A kétmillió forint összdíjazású pályázatra - amely a legsikeresebb, egészségértést fejlesztő hazai programokat kívánja feltérképezni és népszerűsíteni - a megújult nekemszol.hu honlapon lehet nevezni 2020. október 22-ig.

Szeptember 14-től október 22-ig lehet pályázni az immár ötödik alkalommal meghirdetett Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázatra. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) 2016-ban indította útjára a népszerű versenyt, mely a legsikeresebb, egészségértést fejlesztő hazai programokat kívánja feltérképezni, díjazni, és a szélesebb közvélemény számára bemutatni. Az AIPM korábbi reprezentatív kutatása alapján hazánkban ugyanis minden második embernek problémát okoz az egészségével kapcsolatos információk megértése. Egy világjárvány idején pedig még fontosabb, hogy a jó gyakorlatok minél szélesebb körben ismertté váljanak, ezzel is támogatva az egészségértés fejlődését.

A 2020-as zsűri tagjai:

  • Tóth Icó, a 2018-as Nekem Szól! pályázat egyik első díját is elnyerő, a méhnyakrákos nők gyógyulásáért és a megelőzésért dolgozó, az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét magyarországi szervezői feladatait is ellátó, Mályvavirág Alapítvány elnöke;
  • Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője;
  • Dr. Kókai-Nagy Ákos, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke.

Miért különösen fontos a jelenlegi helyzetben az egészségértés fejlesztése, és miért érdemes pályázni? A 2020-as zsűri tagjaival készített videóból ez is kiderül:

"A mindennapjainkat alapvetően meghatározó koronavírus-járvány is rávilágított, hogy a hiteles, közérthető, egészséggel kapcsolatos kommunikáció elengedhetetlen az egészségünk megőrzése érdekében. Akinek jobb az egészségértése, egészségesebben él, jobban betartja a kezelési előírásokat és óvintézkedéseket - legyen szó akár a maszkviselésről vagy a gyakori kézmosásról -, kevesebb krónikus betegségben szenved és hosszabb egészségben eltöltött életre számíthat" - mondta el a pályázat indulása kapcsán Dr. Holchacker Péter, az AIPM igazgatója. Hozzátette: az egyéni felelősség hangsúlyozása mellett a családok megszólítása és az egymásért érzett felelősség kiemelése egészen új eredményekre vezethet. Az egészségértés fejlesztése és a tudatos életmód elsajátítása egy életen át tartó, generációk között oda-vissza ható folyamat, amely jelentősen tehermentesíti az egészségügyi ellátórendszert, és az egészségügy összes szereplője számára értéket teremt.

A zsűri részéről Győrfi Pál elmondta, hogy rendhagyó hónapokon vagyunk túl, így különösen fontos az egészségtudatos életmód, hiszen a jobb egészségértés életet menthet, míg Tóth Icó szerint az egészségértés fejlesztése egy életen át tartó folyamat, amelyben mind az egyénnek, mind a családnak és a szakembereknek is fontos szerepe van. Dr. Kókai-Nagy Ákos emlékeztetett: az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete öt éve hirdette meg először a Nekem Szól! Egészségértés Díjat, és azóta számos, modellértékű kezdeményezés vált széles körben ismertté és kapott szakmai elismerést.

A tavalyi évhez hasonlóan a pályázatokat a megújult www.nekemszol.hu honlapon keresztül küldhetik be a jelentkezők, ahol a zsűri által kiválasztott legjobb 10 pályaműről a közönség is szavazhat. A legtöbb voksot begyűjtő projektet közönségdíjjal honorálják a zsűri által odaítélt díjak mellett, míg az Egészségértés - Fókuszban a család témában különdíjat osztanak. További újdonság, hogy változtak a pályázható kategóriák is, így idén az alábbi területekről várják a pályaműveket:

1. Egészségügyi intézmények és egészségügyi szakemberek;

Bármilyen egészségügyi intézmény (például kórház, orvosi rendelő, gyógyszertár, egyéb rendelőintézet) és szakember (például háziorvos, szakorvos, gyógyszerész és más egészségügyi végzettségű szakember) által indított, az egészségértés javítását szolgáló projektek.

2. Társadalmi szervezetek, egyéb állami és gazdálkodó szervezetek és szakembereik, média és kommunikációs ipar szereplői;

Bármilyen betegszervezet, civil szervezet, alapítvány, nevelési-oktatási intézmény, valamint bármilyen nyomtatott, online, rádiós, illetve televíziós sajtóorgánum műsora, illetve munkatársai, szabadúszó újságíró, közösségi média bármely felületén egészségértést fejlesztő tartalomgyártást folytató blogger, influencer, kommunikációs, reklám -és médiaügynökségek által indított, az egészségértés javítását szolgáló innovatív projektek.

Félmillió forint jár a győzteseknek

Az első két kategória, valamint a Különdíj győztesei egyenként bruttó 500.000 forintos, míg a közönségdíj nyertese szintén bruttó 500.000 forint pénzdíjban részesül. A zsűri a pályázatok szakmai tartalmát, érthetőségét, kreativitását és újszerűségét veszi figyelembe az értékeléskor.

A Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázatra természetes személyek és szervezetek (jogi személyiségtől függetlenül állami intézmények, gazdálkodó szervezetek, betegszervezetek, alapítványok és egyéb társadalmi szervezetek) pályázhatnak olyan programokkal, amelyek segítik a magyarok egészségügyi tájékozottságát. A pályázatra 2019. október 1. és 2020. október 31. között Magyarországon futó vagy folyamatban lévő egészségértést támogató projektekkel, például komplex kommunikációs és oktatási programokkal, informatív betegtájékoztató kiadványokkal, online megoldásokkal, mobil applikációval vagy egyéb, az egészségértést fejlesztő programokkal lehet nevezni.

A részletes pályázati kiírás és a további feltételek a www.nekemszol.hu oldalon, míg a pályázattal kapcsolatos további friss hírek, videók a facebook.com/nekemszol oldalon érhetőek el. A legjobb egészségértést fejlesztő pályaműveket bemutató eredményhirdetés november végén lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.