Az amerikai Öregedéstudományi Intézet 2018-ban közzétett ajánlásaiban arra ösztönzi a kutatókat, köztük a klinikai orvosokat, hogy az Alzheimer-kórt biomarkerek segítségével határozzák meg. Éppen úgy, ahogy például a vércukorszint-teszteket alkalmazzák a cukorbetegség diagnosztizálásához és a csontsűrűség-teszteket az osteoporosis kimutatásához. Az intézet szerint ez lehetővé tenné, hogy hasonló biológiájú személyekre alapozzák a tanulmányokat, ahelyett, hogy a kognitív tünetekre (a szellemi képességek változásaira) összpontosítanának, amelyeknek eltérő biológiai alapjai lehetnek. "Alapvetően azt mondjuk, hogy az Alzheimer-kóros, akinek pozitív amiloid és pozitív tau biomarkerei vannak" - mondta William Jagust, a Berkeley-i Egyetem idegtudósa, a kutatási ajánlások egyik szerzője a Knowable magazinnak. Azaz a beteg tüneteit nem veszik figyelembe, amikor a kór jelenlétét meghatározzák.
Ezt a megközelítést többek között az alapozta meg, hogy az Alzheimer-kórban kritikus szerepet játszó két fehérje kimutatását forradalmasították. Az amiloid után az utóbbi években lehetővé vált a tau vizualizálása is az élő emberi agyban. A tau PET-vizsgálatok újabban arra utalnak, hogy ennek az anyagnak a jelenléte jobban összefügghet egy személy kognitív állapotával, mint ami az amiloid számlájára írható. "Ha nagyon sok tau van az agyadban, nagyon valószínűtlen, hogy kognitívan normális leszel, miközben nagyon sok amiloid lehet az agyadban, és még mindig normális maradsz kognitívan" - tette egyértelművé Jagust. Ez megfelel annak az elképzelésnek, hogy a tau felhalmozódása a betegség későbbi szakaszában következik be, mint az amiloidé. Az Alzheimer-kór biomarker-kutatásaiból kialakuló összkép szerint a különböző biológiai jelek megfelelnek a betegség különböző szakaszainak. Először az amiloid kezd felhalmozódni, majd a tau, aztán a betegség előrehaladtával az idegkárosodás memóriavesztést és egyéb tüneteket okoz.
Nyomok a vérben
Úgy tűnik, hogy a probléma legkorábban az agyat és a gerincvelőt körülvevő cerebrospinalis (agy-gerincvelői) folyadékban (CSF) keringő amiloid töredékekből mutatható ki. Az Alzheimer-kórban érintett amiloid típus egy molekulatöredék, amely akkor jön létre, amikor az enzimek egy sokkal nagyobb fehérjét bontanak le. Hogy ez a fehérje és töredékei végül is mit csinálnak az agyban, és a fragmentumok miért csomósodnak össze az Alzheimer-kórban szenvedő betegek agyában, azt még nem tudjuk pontosan. A kutatók megállapították, hogy némiképp ellentmondásos módon a CSF-ben kimutatható alacsony amiloidszint arra mutat, hogy az agyban több amiloid halmozódik fel. Ezek a tesztek azért hatékonyak, mert ahhoz, hogy a PET-vizsgálatokban az amiloid kimutatható legyen, éveken át kell gyűlnie. Az agy-gerincvelői folyadékból azonban már sokkal korábban kimutatható a jelenléte.
Az Alzheimer-kór új biomarkereit azonban még nem tesztelik széles körben a klinikai gyakorlatban, mert a vizsgálatok egyelőre drágák és bonyolultak, mivel csak az elmúlt években vált lehetségessé a használatuk.
A biomarker-kutatás egyik leggyorsabban fejlődő területe a közönséges vérmintával elvégezhető teszteké, amelyek kidolgozása során azonban a kutatók komoly nehézségekbe ütköztek. Egyrészt a vér-agy gát (egy sejtes védőfal a szervezetben) megakadályozza, hogy a potenciális biomarker molekulák jelentős mennyiségben a véráramba kerüljenek. Másrészt a CSF-hez képest a vér számos további fehérjét tartalmaz, ami megzavarhatja az elemzést. Illetve körülbelül ötvenezerszer kevesebb jel érzékelhető a vérben, mint az agy-gerincvelői folyadékban. Randall Bateman, a St. Louis-i Washington Egyetem neurológusa és csapata a közelmúltban kifejlesztett új szuperérzékeny vizsgálatokkal már képes a vérmintákban csekély mennyiségű amiloidot vagy tau-t is kimutatni. Japán és ausztrál kutatók eredményei is arra utalnak, hogy ezek a vérvizsgálatok lehetővé teszik az Alzheimer-kór kialakulásának előrejelzését olyan embereknél, akiknek még nincsenek tüneteik, vagy csak enyhe kognitív károsodást tapasztalnak. E vizsgálatok körülbelül 90 százalékos pontossággal felelnek meg az amiloid PET-teszteknek.
Már húsz évvel korábban
A közelmúltban a tau vérvizsgálata is előrelépett. A Journal of the American Medical Association című folyóiratban pár hete megjelent tanulmány arról számolt be, hogy a tau egy bizonyos altípusának vérvizsgálata pontosan megkülönböztette az Alzheimer-kórt az egyéb neurodegeneratív betegségektől 1402 kolumbiai, svéd és amerikai páciensben. A vérteszt olyan pontos volt, mint a CSF-vizsgálatok és a PET-es tau-vizsgálat. A tanulmány egyik ágában a vérvizsgálat körülbelül 20 évvel a tünetek megjelenése előtt észlelte a tau felhalmozódásának jeleit azoknál az embereknél, akiknek olyan génmutációjuk van, amely az Alzheimer-kór ritka, korán megjelenő formáját okozza.
Ha az amiloid és a tau vérvizsgálata megbízhatónak bizonyul az Alzheimer-kór diagnosztizálásához és előrejelzéséhez , annak a hatása hatalmas lehet. "A vérvizsgálatokkal nagyságrendekkel megnő azok száma, akiket kiszűrhetünk, és klinikai vizsgálatokra küldhetünk az Alzheimer-kór veszélye miatt. Ez végül is azt jelenti, hogy e sokkal gyorsabb és olcsóbb módszerekkel lerövidíthetjük az időt hatékonyabb kezelések megtalálásához" - mondja Bateman. Egyes kutatók úgy vélik, hogy az orvosok akár már öt éven belül vérvizsgálatokkal mérhetik fel a betegek Alzheimer-kór kockázatát figyelembe véve az életkorukat, a családtörténetüket és egyéb rizikófaktorokat. Éppen úgy, ahogy manapság a koleszterinszint vizsgálattal a szívbetegségek esélyét becsülik előre.
Számos genetikai variáció is növeli a kockázatot az Alzheimer-kór kialakulására időskorban. Ezek közül a legjobban tanulmányozott az APOE nevű gén. Azoknak, akik öröklik az APOE ε4 változatát , az általánosnál 2-4-szer nagyobb a kockázatuk a betegség kialakulására, azoknak pedig, akik mind a két szülőtől örökölik a gént, 8-12-szeres. De ez a magasabb kockázat sem jelenti, hogy valaki biztosan megkapja az Alzheimer-kórt. Abban ugyanis olyan további tényezők is szerepet játszanak, mint az életkor, a nem, a rassz, az életmód és környezet. Sok más gén is befolyásolja a kockázatot, ezért a kutatók már dolgoznak azokon a kockázati pontszámrendszereken, amelyek ezeket a hatásokat figyelembe veszik. Az ilyen értékelő tesztek azonban még nem állnak készen a klinikai felhasználásra.
