Virágzik Magyarország egyik legmérgezőbb növénye

Minden része mérgező, virágzás közben furcsa módon mégis nagyon szép látványt nyújt ez a veszélyes növény.

Magyarország egyik legmérgezőbb növényének már a neve is azt sugallja, hogy célszerű óvakodni tőle: a gyilkos csomorika itthon csupán néhány helyen, így például Veresegyházon, a Malom-tónál található meg, ahol egyébként a faj éppen most virágzik. A mutatós jelenségről a Sokszínű Vidék olvasója, Molnár Ábel készített fotókat, amelyeket ide kattintva nézhet meg.

jjj
Gyilkos csomorika (cicuta virosa). Fotó: Getty Images

Minden része mérgező

A gyilkos csomorika (cicuta virosa) az ernyősvirágzatúak rendjébe, ezen belül a zellerfélék családjába tartozó növényfaj, korábban vízibüröknek is nevezték - írja a Wikipédia . Észak-, Közép- és Dél-Európában, Ázsia mérsékelt övi területein, valamint Kanadában és Alaszkában is fellelhető.

Halálosan mérgező növények Magyarországon számos olyan növényt tartanak számon, amelyek halálosan mérgezőek. Vannak közöttük ismertebbek, de olyanok is, amelyekről kevesebb szó esik. Most sorra vesszük őket.

Gyöktörzse függőleges, gumósan megvastagodott, szára 50-150 centiméter magas. Levelei nagyok, a virágai 8-20 sugarú ernyőkben helyezkednek el, termése kerekded, bordázott, a hosszánál szélesebb. Többnyire vízben álló, évelő növény, kisebb-nagyobb tavak partján, nádasokban, magas sásosokban, dagadólápokon nő. A virágzási ideje júliustól szeptember végéig tart. Minden része, de elsősorban kellemes, zellerillatú, édes ízű gyöktörzse erősen mérgező cikutoxint tartalmaz. Védett növény, eszmei értéke ötezer forint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!