Több pénz van az erdők kivágásában, mint fenntartásukban

Rekordméretű pusztulást szenvedtek el tavaly a világ trópusi őserdői.

A klímaváltozás okozta erdőtüzek miatt rekordméretű pusztulást szenvedtek el tavaly a világ trópusi őserdői - állapította meg szerdán kiadott idei jelentésében a World Resources Institute (WRI) kutatóintézet és a Marylandi Egyetem.

Azóta, hogy 2016 óta minden évben kiadják a jelentést, most fordult elő először, hogy a trópusi őserdők pusztulásának fő okaként az erdőtüzeket jelölték meg. Az elpusztult trópusi őserdők nagysága tavaly elérte a 6,7 millió hektárt, ami 80 százalékkal több, mint 2023-ban. A jelentésen dolgozó Matthew Hansen, a Marylandi Egyetem elemző laboratóriumának társigazgatója szerint a mért adatok arra figyelmeztetnek, hogy a klímaváltozásra már nem leszünk képesek hatékonyan reagálni.

A jelentés szerint Latin-Amerikában különösen súlyos volt az erdőpusztulás, ezen belül az amazonasi bioformációban 2016 óta nem volt ilyen nagymértékű. Brazília - ahol a legtöbb trópusi erdő található - 2,8 millió hektárnyi erdőt veszített el, az összes ország közül a legtöbbet. Bolíviában, amely tavaly Brazília után a második legnagyobb erdőveszteséget szenvedte el, 2024-ben a szárazság, az erdőtüzek és a kormány által ösztönzött mezőgazdasági terjeszkedés miatt 200 százalékkal nőtt az elpusztult erdőterületek nagysága.

trópusi esőerdő
Rekordméretű pusztulást szenvedtek el tavaly a világ trópusi őserdői. Fotó: Getty Images

Hasonló tendenciára hívták fel a figyelmet Mexikóban, Peruban, Nicaraguában és Guatemalában is. Kolumbiában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban a fegyveres konfliktusok is súlyosbították az erdőpusztulás mértékét, miután a fegyveres szervezetek felélik a körülöttük található természeti erőforrásokat. A trópusi őserdők mellett Kanadában és Oroszországban is hatalmas erdőterületeket emésztett fel a tűz, mindkét ország 5,2 millió hektárnyi erdőt veszített el. Ezzel szemben Délkelet-Ázsiában a sokáig érintetlen erdőterületek vesztesége jelentősen csökkent az előző évhez képest: Malajziában, Laoszban és Indonéziában sikerült hatékonyan visszaszorítani a mezőgazdasági terjeszkedést, és erősíteni a természetvédelmet. A kiemelkedő, jó példák között említette még a jelentés Bolívia déli részén található Charagua Iyambae autonóm terület őslakó közösségét is, amely képes volt megóvni erdeit a tüzektől.

A következő ENSZ-klímacsúcsot (COP30) a brazíliai Belémben rendezik meg novemberben. Rod Taylor, a WRI erdőkért felelős globális igazgatója annak a reményének adott hangot, hogy a csúcstalálkozón javítani tudnak majd a természetvédelem finanszírozási mechanizmusain. "Jelenleg több pénzt lehet szerezni az erdők kivágásával, mint fenntartásukkal" - jegyezte meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!