Megszavazták az egyszer használatos műanyagok betiltását

195 igen szavazattal, tartózkodás és nem szavazatok nélkül elfogadta a parlament az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról szóló törvényjavaslatot.

Ontják magukból a hulladékot a laborok Eddig szinte észrevétlenek voltak az újrahasznosíthatatlan műanyagszemét termelésében, mi hozhat változást? Részletek itt .

Májusban került napirendre, hogy 2021 januárjától betiltanák az egyszer használatos műanyagokat, ezzel pedig Magyarország megelőzné az Európai Unió által szabott határidőt. Nem sokkal később aztán visszavonták a törvényjavaslatot, a koronavírusra hivatkozva.

Fél évvel csúsztatták el a határidőt

Akkor azt hangoztatták, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a kormány továbbra is támogatja az egyszer használatos műanyagok kivezetését, csupán annak időpontját elhalasztották. De a zöld szervezetek ismét a vészharangokat verték - valljuk be, jogosan, mivel ezek a termékek (mint a könnyű, eldobható zacskók, italpoharak) erősen szennyezik a környezetet . Végül az Index információ szerint több más törvénnyel együtt ezt is megszavazta a mai nap folyamán a parlament, méghozzá teljes egyetértésben, de a tiltás majd csak 2021. július 1-jétől lép érvénybe.

Hogy miért van szükség a drasztikus tiltásra, azt jól szemléltetik a számok. Becslések szerint az óceánokban 150 millió tonna műanyaghulladék úszik, és ez a mennyiség évente 8 millióval nő, vagyis percenként 15 tonna szemét kerül bele. Egy előrejelzés szerint ha így folytatjuk, harminc éven belül több műanyag lesz az óceánokban, mint amennyi hal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!