Meglepő okból alakulhatnak ki járványok

Jelentős statisztikai összefüggést találtak az erdők kitermelése és az állatokkal terjedő fertőző betegségek kialakulása között francia kutatók.

A világ trópusi esőerdőinek nagyjából kétharmadát elpusztította vagy tönkretette az emberiség. Részletek itt.

Részben ugyanakkor az erdősítés is megnöveli az ilyen betegségek számát, és hasonló hatás figyelhető meg például az olajpálma-ültetvények esetében: minél nagyobb területet foglalnak el, annál gyakrabban lépnek fel fertőző betegségek - olvasható a Frontiers in Veterinary Science című tudományos lapban bemutatott tanulmányban. "A pontos ökológiai mechanizmust nem ismerjük még, de feltételezhető, hogy az ültetvények a természetes erdős területek kárára fejlődnek, az újratelepítés pedig főként monokulturális erdőkből áll, melyeket a füves területek kárára alakítanak ki" - mutatott rá Serge Morand, a párizsi Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) munkatársa.

A földhasználat mindkét változása a biológiai sokszínűség elvesztésével jár, a leegyszerűsödött életterek pedig kedvezőek a kórokozók és betegséget hordozó állatok számára. A kutatók szerint egy egészséges, fajokban gazdag erdőben egy sor ragadozó szűri meg és iktatja ki a betegségeket. Ha egy ilyen ökoszisztémát olajpálma-ültetvénnyel, szójamezővel vagy eukalipuszokkal helyettesítenek, a különleges igényű fajok eltűnnek, és az olyan fajok kezdenek el terjedni, mint a patkányok és a moszkítók, melyek kórokozókat terjeszthetnek az emberi és nem emberi élőhelyeken egyaránt.

A biológiai sokszínűség csökkenése kedvez a kórokozók terjedésének
A biológiai sokszínűség csökkenése kedvez a kórokozók terjedésének. Fotó: Getty Images

Fakitermelés és malária

Morand és kollégája, Claire Lajaunie, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet munkatársa az 1990 és 2016 között bekövetkezett változásokat figyelte meg világszerte. Elemzésükhöz az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Világbank adatait használták.

Egy fertőző betegségekkel foglalkozó adatbank szerint az érintett időszakban több ezer járvány alakult ki, melyeknél a kórokozó közvetlenül vagy például rovarok révén került át az állati gazdatestből az emberre. Az ilyen betegségek adott országban történő fellépését a kutatók összefüggésbe hozták az ország erdős területeinek, olajpálma-ültetvényeinek méretével és demográfiai adataival. Erős kapcsolatot találtak a fakitermelés és a járványok, például a malária és az ebola között a trópusi országokban, például Brazíliában, Peruban, Bolíviában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kamerunban, Indonéziában, Mianmarban és Malajziában.

Ezzel szemben a mérsékelt övi régiókban, például az Egyesült Államokban, Kínában és Európában a fatelepítés és a betegségek között találtak összefüggést. Ilyen betegség például a kullancsok által terjesztett Lyme-kór. A tudósokat meglepte, hogy az olajpálmák és a járványok között Kínában és Thaiföldön is találtak összefüggést, holott ezekben az országokban kismértékű az erdők irtása. Ezeken a területeken azonban gyakoribbak a szúnyogok által terjesztett betegségek, például a dengue-láz, a Zika-vírus és a sárgaláz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúlon többnyire napos idő ígérkezik, a Dunától keletre lassan csökken a felhőzet, de maradhatnak tartósan borult tájak, arrafelé délelőtt még lehet kisebb csapadék. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A csúcshőmérséklet többnyire 8 és 12 fok között várható, de a borult tájakon csupán 5, 7 fok valószínű. A hét kezdetén még anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás egyelőre nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!