Hét ország maradt a Földön, ahol jó a levegő

A finomrészecskéket tekintve csupán hét országban nem haladja meg a szálló por átlagkoncentrációja a levegőben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által felállított határértéket.

A 2,5 mikrométer átmérőnél kisebb levegőbeli részecskék belégzése súlyos megbetegedések, illetve számos haláleset forrása lehet. Ezt nevezzük PM2,5-nek, amelynek egészségügyi határértékét a WHO köbméterenként 5 mikrogrammban húzta meg 2021-ben. A svájci IQAir levegőminőségi technológiai vállalat több mint 30 ezer mérőállomást üzemeltet szerte a Földön, és mérései alapján mind közül Pakisztán volt a legszennyezettebb levegőjű ország tavaly: a levegő PM2,5-koncentrációja itt éves átlagban tizennégyszeresen haladta meg a WHO határértékét – írja a The Guardian.

légszennyezettség, autós forgalom, dugó, Peking, Kína
Évente több millió halálesetért tehető felelőssé a légszennyezettség. Fotó: Getty Images

A IQAir frissen kiadott jelentése összesen 134 országot és régiót fed le. Ezek közül mindössze hét olyan akadt 2023-ban, ahol a levegőminőség megfelelőnek bizonyult a szálló por tekintetében. Európát Észtország, Finnország és Izland képviseli a szűk elitben, csatlakozva a Karib-térségben található Grenadához, a kelet-afrikai Mauritiushoz, valamint az óceániai Ausztráliához és Új-Zélandhoz. A lista túlsó végén Pakisztán mellett India, Tádzsikisztán és Burkina Faso szerepel.

Magyarország a 87. legszennyezettebb levegőjű ország, azaz a középmezőnyben található: a hazai átlagos PM2,5-koncentráció tavaly 12 mikrogramm volt köbméterenként. Budapest a 114 főváros közül a 75. helyen található 11,7 mikrogrammos átlagkoncentrációval.

Becslések szerint a légszennyezettség mintegy 7 millió ember haláláért felelős évente a világon. Több áldozatot követel, mint az AIDS és a malária együttesen, illetve legsúlyosabban a fejlődő országokat érinti a probléma. A legszennyezettebb levegőjű város az elmúlt évben az indiai Begusarai volt, amelyet további három szintén indiai város követ a sorban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.