Ellenállóbb rizsfajtát fejlesztettek ki magyar kutatók

Alacsony vízigényű rizsfajtákat állítottak elő a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakemberei.

A kísérleteket az árasztásos technológia magas vízigénye indokolta, ugyanis 1 kilogramm fehér rizs előállítása 5 ezer liter vizet igényel. Az árasztás nélkül termeszthető fajtákhoz feleennyi vagy akár kevesebb is elég, ráadásul a termesztéssel járó metánkibocsátás is alacsonyabb. A Szarvason előállított új fajták közül az egyik kiemelkedő, hektáronként akár 10 tonnás termésre is képes, míg a másik fajtának a kiváló főzési tulajdonságait emelték ki. Mindkettőből rendelkezésre áll már annyi vetőmag, hogy el lehet kezdeni a termesztést, és később eljuthat a külföldi partnerintézményekhez is.

A MATE hangsúlyozta, hogy Magyarország ma is a rizstermesztés északi határa Európában, így szántóföldi laboratóriumnak is tekinthető. A szarvasi telep folyamatos kapcsolatban áll például a hasonló klimatikus körülményekkel rendelkező Chile szakembereivel, a legfontosabb partnerországgal, a Fülöp-szigetekkel pedig oktatási és tudományos együttműködés is kiépült.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!