A természetvédelem is megsínyli a pandémiát

Világszerte jelentősen visszaveti a természetvédelmi erőfeszítéseket a koronavírus-járvány - állapították meg a kutatók.

A természetvédelmi területek őrzik a világ néhány legértékesebb ökoszisztémáját. Az érintetlen erdők, vadonok és természetes élőhelyek a veszélyeztetett fajok mentsvárai - írja a BBC hírportálja . Bruno Oberle, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) főigazgatója szerint azonban a koronavírus-járvány súlyos csapást jelent a természetvédelmi erőfeszítésekre és a környezet megóvása iránt elkötelezett közösségekre. "Ne felejtsük el, hogy csak is akkor tudunk szilárd alapot biztosítani a pandémia utáni talpra állásunkhoz és megelőzni a jövőbeli közegészségügyi válságokat, ha a természet egészségének megőrzésébe fektetünk" - mutatott rá a szakember.

Elsősorban a klímaváltozás számlájára írható a természeti katasztrófák számának csaknem megduplázódása az elmúlt húsz évben. Kattintson a részletekért!

Az IUCN egyik folyóiratának különkiadásában ismertetett tanulmányok egyike azokat a tavaly január és október között hozott gazdaságélénkítési terveket vizsgálta, amelyek hatással voltak a természetvédelmi területek megóvását célzó erőfeszítésekre. A kutatók 17 ország, köztük Új-Zéland, Pakisztán és nyolc európai uniós ország esetében találtak pozitív példát a védett területek támogatásának fenntartására vagy növelésére.

pandémia koronavírus természet természetvédelem környezetvédelem
A járvány miatt sok afrikai vadőr is elvesztették a munkájukat. Fotó: Getty Images

Huszonkét ország azonban a korábban vállalt természetvédelmi erőfeszítéseket visszavonva inkább olyan nem fenntartható beruházások mellett döntött a megóvásra kijelölt területeken, mint az útépítés vagy a kőolaj - és földgázkitermelés. "Megállapítottuk, hogy világszerte több támogatás és gazdaságélénkítő intézkedés irányul a természetre inkább ártalmas, mintsem azt támogató tevékenységekre" - mondta Rachel Golden Kroner, a Conservation International nevű szervezet munkatársa, az IUCN illetékes munkacsoportjának alelnöke, aki a tanulmány vezető szerzője volt. A szakemberek egy másik tanulmányban azt is megállapították, hogy az Afrikát és Ázsiát érintő természetvédelmi erőfeszítések sínylették meg a legjobban az elmúlt hónapokat. Az afrikai védett területek több mint felében beszüntették vagy lecsökkentették az őrjáratokat és a vadorzóellenes műveleteket, valamint az oktató tevékenységet. Ázsia védett területeinek 25 százaléka volt kénytelen csökkenteni természetvédelmi tevékenységeit.

A koronavírus-járvány hatással van a védett területeken dolgozó vadőrök és közösségeik megélhetésére. Egy több mint 60 országban végzett felmérés szerint csaknem minden negyedik vadőr fizetését csökkentették vagy késleltették, és 20 százalékuk vesztette el a munkáját a költségcsökkentések miatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!