Váltott műszak - alvászavar?

A váltott műszakban dolgozóknak gyakran akkor kell aludniuk, amikor a legtöbb ember ébren van, és akkor kell dolgozniuk, amikor a többiek alszanak. Ez sokszor vezet alvásproblémákhoz, ami kihathat a munkára és az életminőségre is.

Az emberi szervezet 24 órás alvás-ébrenlét ritmus szerint működik, amit egy cirkadián ritmus ("napi biológiai óra") működtet. A klasszikus ciklussal szemben azonban a váltott műszakban dolgozóknak teljesen más ritmusban kell kipihenniük magukat: az éjszakai műszakban keményen küzdeniük kell az elalvás ellen, nappal viszont a legnagyobb világosságban is kénytelenek aludni.

A nappali alvás azonban kevéssé pihentető, a váltott műszak miatti alvásproblémák pedig hatással vannak a munkahelyi és a családi kapcsolatokra, a szociális és szabadidős tevékenységekre, és rossz közérzettel járnak.

Az éjszakai műszakosok 10-20 százaléka munka közben elalszik, különösen a műszak második felében. A fáradt váltott műszakosoknál gyakoribbak a munkahelyi és közlekedési balesetek, különösen a munkába jövet és menet. Az alváshiány ingerlékenységgel, türelmetlenséggel, szorongással és depresszióval társul, a gondolkodás és a mozgás lelassul, a munkateljesítmény rosszabb lesz.

A váltott műszakosoknak sokkal több gyomorpanaszuk van (gyomorégés, emésztési nehézségek), menstruációjuk rendszertelen, gyakrabban betegek, többször szenvednek meghűlésben, küszködnek súlytöbblettel, szívproblémákkal és magas vérnyomással - nappal dolgozó társaikhoz képest.

Aludni nappal - de hogyan?

A több műszakban dolgozók különböző módszereket alkalmazhatnak annak érdekében, hogy el tudjanak aludni, és az alvásra fordítható időt valóban pihentető alvással tudják tölteni. Az elalváshoz mindig meg kell teremteni a megfelelő, nyugodt körülményeket, így fontos kirekeszteni a nappali fényt is. Már a műszak lejártakor hazafelé tartva ajánlott fényvédő napszemüveget viselni, mert ezzel is aktiválható a belső óra. Célszerű kidolgozni egy elalvási órarendet, és mindig aszerint rendezni az alvás-ébrenlét ciklust, még hétvégenként is. Nagyon fontos, hogy az alvás mindig elsőbbséget élvezzen az egyéb teendőkkel szemben!

Az alvást megkönnyítik az olyan élelmiszerek, amelyek triptofánt tartalmaznak. Ilyen aminosav van például a tejben, a tojásban, a húsban, a babban, a halban és a sajtban is. Gyógyszeres lehetőség is kínálkozik: elérhetők olyan elalvást elősegítő, ugyanakkor gyors kiürülésű altatószerek is, melyek jelentősen javítják az alvás minőségét, nemkívánatos következmények nélkül. Az altató pontos használatával kapcsolatban szakorvossal kell konzultálni, és a készítményt a megbeszéltek szerint alkalmazni.

Fontos, hogy a családtagok is tekintettel legyenek az éjszakai műszakból hazatérő emberre, fülhallgatóval hallgassanak zenét, nézzenek televíziót. Ne porszívózzanak, mosogassanak és hangoskodjanak körülöttük, a házimunkákat is halasszák az alvás utáni periódusra.

További terhet ró a váltott műszakban dolgozóra és családtagjaikra, hogy egyéb problémákkal is szembe kell nézniük a családi és a szociális kapcsolatok vonatkozásában. Alvásuk elveheti a nappal nagy részét, és akkor nincsenek otthon, amikor éppen a családi programok ideje lenne. Ezekről is tanácsos leülni beszélgetni az érintettekkel.

Előfordulhat azonban, hogy mégsem jut elegendő idő az alvásra, és a több műszakban dolgozó álmosságot érez. Ilyenkor már egy húszperces szunyókálás is segíthet, mert ennyi is javíthatja az éberséget, a teljesítményt és a hangulatot. Az este vagy éjszaka dolgozók számára különösen ajánlott egy kis frissítő szunyókálás munkába menetel előtt, sőt a műszak letelte után is érdemes "bólintani" egyet, különösen akkor, ha valaki autóval közlekedik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.