Melyik a Kedvenc Patikánk?

Idén is meghirdette és versenyt indított a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége a "Kedvenc Patikám" díj elnyeréséért.

A kampány legfontosabb célja a betegek patikai szolgáltatásokkal való elégedettségének felmérése volt. A pályázat kiírói ismételten a patikai munkára és a szolgáltatást igénybe vevő betegek kapcsolatára kívánták felhívni a figyelmet. A versennyel az ellátás hatékonyságának fejlesztésére, a betegelégedettség kritériumaira és a kiegyensúlyozott gyógyszerész-páciens közötti kommunikációra akarta felhívni a szakmai szervezet a figyelmet.

A szavazatokért versenybe szállhatott az ország bármely területéről minden aktív gyógyszertár, melyekre szavazni a www.kedvencpatikam.hu weboldalon, illetve a médiában található kérdőívek kitöltésével, és beküldésével lehetett. A kampány szeptember végéig tartott. A „Kedvenc Patikám 2013” cím díjátadója – a hagyományhoz híven – a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége XXIII. kongresszusán volt – az elismerést a hajdúsámsoni Hárs Patika kapta.

Dr. Herczku Ferencné dr. Guba Róza Éva, a Hárs Patika személyi jogos gyógyszerésze a díj átvétele apropóján elmondta: 1996-ban privatizálták a gyógyszertárukat, majd 1999-ben az új épületbe költöztek. A jelenlegi csapat 10 éve dolgozik együtt. Igyekeznek szakmai tudásunk legjavát nyújtani. Hitvallásuk szerint az egészségre, mint legfőbb értékre kiemelt figyelmet fordítanak. Céljuk egy betegcentrikus, családias légkör megteremtése, nagy hangsúlyt fektetve a kommunikációra, a betegségek megelőzésére és az egészségtudatos életmódra nevelésre. Fontosnak tartják a prevenciót, amelyre már gyermekkorban fel kell hívni a figyelmet. Ezért is vesznek részt rendszeresen a város iskolájában megtartott Egészségnapon.

Hangsúlyt fektetnek a szaktudásuk gyarapítására. Számos továbbképzésen, konferencián vesznek részt, nagy segítségünkre vannak a szakmai folyóiratok is. Ars poetikájuk szerint a gyógyszerész munkája felelősségteljes hivatás, mindenekelőtt a legfontosabb a gyógyszerész-beteg közötti bizalmi kapcsolaterősítésére.

Második helyezett a Gyöngyösi Kígyó Gyógyszertár lett, míg a harmadik a paksi Borostyán Gyógyszertár.

Forrás: Magángyógyszerészek Országos Szövetsége

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.