Maratont futnak a beteg gyerekekért

234 segíteni vágyó sportbaráttal kezdett adománygyűjtő akcióba a Bátor Tábor Alapítvány. Több mint 11 millió forintnyi adomány összegyűjtésére vállalkoztak. Felkészülésük és futásuk minden kilométerét örökbefogadásra kínálják.

A Bátor Tábor Alapítvány jótékonysági futóközössége, az Élménykülönítmény két éve jött létre. A csapat tagjai maratoni és félmaratoni versenyeken indulnak. Teljesítményükkel a Bátor Tábor Alapítvány ügyére szeretnék felhívni a környezetünkben élők figyelmét.

Bár nem profi futók, és nem profi adománygyűjtők, a csapat mégis Magyarország legnagyobb jótékonysági futóközösségévé nőtte ki magát, eddig hat versenyükön 141-en teljesítettek hosszabb rövid-távokat, amivel 12 341 000 forintot gyűjtöttek össze a nemes célra – sok-sok apró, egy-, kettő és ötezer forintos adományból. A 27. Spar Budapest Maraton®®-on ezt az létszámot jócskán felülmúlva, 234-en húznak futócipőt a beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány céljaiért.

Az ország legnagyobb jótékonysági futóakciójának résztvevői örömmel fogadják a legapróbb felajánlásokat is, a bemutatkozó oldalukon megtalálható az összes támogatójuk neve és az üzeneteik is. Sőt, az edzéseik is nyilvánosak : szeretettel várnak minden érdeklődőt és szimpatizánst szerda esténként 7 órától a margitszigeti edzésükre. Sétálva, vagy egy rövidebb szakaszt végig kocogva is lehet csatlakozni hozzájuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Miután a felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!