Külföldről térünk haza? Erről jó, ha tudunk

Bár nem kell karanténba vonulnunk, ha külföldről térünk haza, a munkáltató kötelezhet minket arra, hogy csak napokkal később álljunk munkába, illetve, hogy PCR-tesztet csináltassunk. A költségeket azonban ilyenkor neki kell állnia.

Abban az esetben, ha a munkavállaló külföldről utazik Magyarországra, jogszabály alapján jelenleg nincsen karanténkötelezettsége, sőt, ez még abban az esetben is irányadó, hogyha fokozottan fertőzött területről, így például Spanyol- vagy Görögországból tér valaki haza - idézte az infostart.hu Szűcs Lászlót, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédjét.

A járvány ettől is megfosztotta a munkavállalókat .

Noha a szakember szerint ez azt jelenti, hogy bárhonnan érkezünk haza, másnap már munkába állhatunk, számolni kell a munkavédelmi jogszabállyal is, amelynek egyik alapköve, hogy a munkáltató köteles biztosítani az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit. Szűcs László azt mondja, utóbbi alapján a munkáltató arról is kérhet információt, hogy hol töltöttük a nyaralást. Amennyiben pedig olyan országban voltunk, ahol fokozott járványveszély van, a munkáltató dönthet úgy, hogy csak egy későbbi időpontban jelenjünk meg a munkahelyen.

Bár nincsen karanténkötelezettségünk, a munkáltató elvárhat tőlünk bizonyos dolgokat, ha külföldről térünk haza.
Bár nincsen karanténkötelezettségünk, a munkáltató elvárhat tőlünk bizonyos dolgokat, ha külföldről térünk haza. Fotó: Getty Images

A munkáltató fizet a türelmi időre

Mint arra azonban Szűcs László felhívta a figyelmet, erre az úgynevezett türelmi időre a munkáltató fizet a munkavállalónak, még akkor is, hogyha az nem dolgozik, hiszen ez a munkáltató kérése. Abból kell kiindulni ugyanis, hogy az egészséges és biztonságos munkavégzési körülmények megteremtése a munkáltató kötelezettsége, szögezte le a szakember.

PCR-teszt: amikor a munkavállaló állja

Ugyanígy a munkáltató fizet, ha PCR-teszt elvégzését kéri a dolgozótól, és ezt köti ki feltételként a munkába való visszatéréshez. Ha viszont a dolgozó szeretne PCR-tesztet csináltatni a külföldről való hazatérés után, akkor annak a költsége már nem a munkáltatót terheli Szűcs László szerint.

Erősebb védettséget élvezhet az új típusú koronavírus delta variánsával szemben, aki átesett korábban a fertőzésen, mint akit védőoltással immunizáltak - derült ki egy nagy létszámú izraeli kutatásból.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!