A robotoló apának agresszívabb a gyereke?

Egy kutatás szerint befolyásolja az apa-fiú viszonyt, illetve később a fiúk kezelhetőségét, ha az édesapa sokat dolgozik.

A több mint 1400 gyermek bevonásával készült korábbi vizsgálat során kiderült, hogy ahol az apa heti 55 óránál több időt töltött munkával, ott a fiúgyermekek jobban elhanyagolták kötelességeiket, és rosszabbul viselkedtek, agresszívabbak voltak, mint kortársaik. Ugyanez az összefüggés a lányok esetében nem jelentkezett.

A kutatást a berlini Társadalmi Tudományok Kutató Központja végezte, a helyszín azonban Nyugat-Ausztrália volt, ahol ötből egy apa legalább 55 órát dolgozik egy héten úgy, hogy közben 5-8 év közötti gyermekei vannak. Bár az ausztrál anyáknak csak igen kis hányada tölt sok időt munkával, a felmérés során úgy tűnt, hogy ez nincs befolyásoló hatással a gyermekekre.

Amint azt dr. Jianghong Li, a berlini kutatóközpont munkatársa kifejtette, a fenti, apa-fiú viszonnyal kapcsolatos eredmények hátterében talán az állhat, hogy a sokat dolgozó apák gyermekeit kevésbé tartják szemmel iskolaidő után, főleg, ha még az anya is dolgozik, így aztán könnyebben kerülnek bajba. A szakember hozzátette, hogy bár az átlagos időtartam, amelyet a szülők a gyermekeikkel töltenek , az utóbbi időben megnőtt, az együtt töltött idő mennyisége és minősége továbbra is fontos kérdés maradt. Az Egyesült Államokban és Ausztráliában végzett kutatások során a szülők részéről sokszor megfogalmazódott a vágy, hogy bárcsak kevesebbet kéne dolgozniuk, és több idejük lenne a gyermekükre, míg a gyermekek részéről a vágy jelent meg gyakran, hogy szüleik kevésbé fáradtan és idegesen érkezzenek haza a munkahelyükről.

Az apa-fiú viszonyon sokat ront a munkamánia

Az apa-fiú viszonyon sokat ront a munkamánia A vizsgálati eredmények azért is fontosak, mert idáig csupán az anyák rugalmas munkaidejével, illetve az otthoni és munkahelyi teendőik közötti egyensúlyozással foglalkoztak a szakemberek, holott, mint ez nyilvánvalóvá vált, az apák esetében mindez ugyanilyen fontos kérdés lenne. Egyre több apa igényli, hogy ő is kivehesse részét a gyereknevelésből és az otthoni teendőkből, így részükre is ugyanígy biztosítani kellene ezeket a lehetőségeket, ahogy az anyák számára egyre több helyen igyekeznek biztosítani.

A kutatás további részleteiről a Journal of Marriage and Family című lapban olvashatnak az érdeklődők.

Munkamánia?

A köznyelvben a munkamániás olyan személy, aki szereti, imádja és egyszerűen rabja a munkájának. Ez sokszor dicsérő jelző, ám egyre inkább csak negatív jelentés kapcsolódik hozzá. Nincsen általánosan elfogadott orvosi definíciója az állapotnak, habár a stressz néhány formája, a megrögzött-megszállott személyiségzavar a munkával kapcsolatos lehet. Bár a munkamánia kifejezésnek általában negatív a jelentése, néha azok az emberek használják, akik szeretnék kifejezni odaadásukat mások karrierje iránt. A munkamániás negatív jellemzője, hogy elhanyagolja családját, barátait, társas kapcsolatait. A munkamániás angol neve - a workaholic - az alkoholista szóból ered. A definíció először 1968-ban jelent meg nyomtatásban, és 1971-ben vált népszerűvé Wayne Oates könyvének (Egy munkamániás vallomásai) köszönhetően. Az 1990-es években továbbterjedt egy önsegítő mozgalom révén, amely párhuzamot vont olyan káros társadalmi viselkedések közt, mint például a munkamánia és a drogfüggés - beleértve az alkoholizmust is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!