A munkanélküliség egyik súlyos következménye

A philadelphiai Drexel Egyetem legújabb kutatása választ ad arra a látszólagos ellentmondásra, hogy míg a munkanélküliség növeli a halálozás kockázatát, az ezt kiváltó recesszió csökkenti.

Az szaklapban nemrég megjelent tanulmányhoz az egyetem kutatói José Tapia vezetésével az amerikai munkaügyi minisztérium adatait elemezték 1979 és 1997 között. Ezt követően egy olyan modellt dolgoztak ki, amellyel meg tudták becsülni, hogyan befolyásolja egy ember munkaügyi státusza és az őt körülvevő gazdasági környezet a halálozási kockázatát.

Az elemzés során a kutatók az életkort, a nemet, a családi állapotot, a család jövedelmét és a korábbi egészségi állapotot is számításba vették. Az eredmények azt mutatták, hogy az állás elvesztése a halálozás kockázatának 73 százalékos növekedésével hozható összefüggésbe, ami a kutatók szerint plusz tíz évnek felel meg az ember életében. A szakértők ugyanakkor azt is elmondták, hogy a halálozás kockázatának e növekedése csak a munkanélküliek kis hányadát érinti, és egy gazdasági válság valójában ellensúlyozza ezt a hatást a teljes népességre kivetítve.

A kutatás nem vizsgálta az eredmények okát, de a szakértők úgy vélik, a halálozási kockázat a munkahely elvesztésével összefüggő növekedését a stressz vagy a depresszió okozhatja , ami olyan halálozást növelő magatartásokhoz vezethet, mint például a droghasználat.

Munkanélküliség növeli a halálozás kockázatát, az ezt kiváltó recesszió csökkenti

Azt is elmondták, hogy a gazdasági növekedés során a légszennyezés általában nő, recesszió alatt pedig csökken, ami magyarázhatja a halálozás kockázatának csökkenése és a munkahelyi balesetek kockázata is.

"A gazdasági növekedés időszakában gyorsabb a munkavégzés, több alkalmazott ingázik, a dolgozók kevesebbet alszanak stb., melyek együttesen összefüggésbe hozhatók a szívroham, az autóbaleset és a kórokozók nagyobb arányú jelenlétének megnövekedett kockázatával" - magyarázta Tapia. "Recesszió alatt mindez a visszájára fordul."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

stroke
Ennél a vércsoportnál magas a stroke veszélye – Már 60 éves kor előtt kialakulhat
vitaminszedés
Nem jó, ha ezt a 3 vitamint reggel veszed be
a rákgyógyítás jövője
Teljesen visszafejlődhet a daganat ettől az új gyógyszertől – Itthon fejlesztik a jövő rákterápiáját
zuhanyzás gyakorisága
65 év felett elég lenne csak ennyiszer zuhanyozni egy héten – A kíméletesség fontosabb a gyakoriságnál
vércukorszint
Kiderült, melyik gyümölcs lehet a legjobb a vércukorszint stabilizálására
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt északnyugat felől csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a nap második felétől újabb felhősödés kezdődik. Átmeneti csapadékszünetet követően délutántól ismét előfordulhat eső, zápor, akár zivatar is - legkisebb eséllyel délnyugaton. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, északon meg is erősödik. Záporok, zivatarok környezetében viharos széllökés is előfordulhat.A hőmérséklet délután általában 11 és 16 fok között alakul, ennél északkeleten lehet több fokkal hidegebb.Késő estére 1 és 9 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfronti hatás, esetleg hullámzó frontzóna érinti az országot.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyire ismered az év hazai emlősét? – Teszteld a tudásod! A Vadonleső Program szakmai közössége 2026-ban a molnárgörényt választotta az év emlősének. Mennyit tudsz a magyar vidék e védett ragadozójáról? Tedd próbára ismereteidet kvízünkben!
kvíz
Milyen fajtájú macska Garfield? – Teszteld a tudásod gyerekkorunk kedvenc állati mesehőseiről! Meg tudnád mondani, hogy milyen macskafajtáról mintázták Garfieldot? Vagy hogy milyen állat Zazu az Oroszlánkirályból? Teszteld tudásod az állatmesék jól ismert szereplőiről kvízünkben!