45 évesen lett orvos a korábbi felsővezető

Ficzere Ferenc óriási vargabetűk után 45 évesen vehette kézbe orvosi diplomáját. Példája sokaknak adhat reményt, hogy sosem késő váltani.

Nagyon-nagyon hosszú út vezetett addig, amíg megtaláltam a hivatásomat, de abban mindig is biztos voltam, hogy embereken szeretnék segíteni – emlékezett vissza Ficzere Ferenc a Duna TV műsorában. Hosszú éveken át dolgozott az üzleti szférában, mielőtt rájött, mit is akar csinálni valójában.

Vendéglátóipari szakközépiskolában érettségizett, innen a vendéglátópari főiskolára ment, ahol közgazdászként végzett. Rendezvényszervezőként dolgozott egy ideig, majd pedig egy multicéghez került, ahol később felsővezető lett. Elvégezte a jogi egyetemet és a politológia szakot is, időközben pedig elkezdett mentőzni a munka mellett. "Megtapasztaltam azt, hogy milyen igazából segíteni az embereken" – emelte ki a műsorban.

Sokan próbálták lebeszélni

38 évesen jelentkezett az orvosi egyetemre, de ezt megelőzően biológiából és kémiából is le kellett érettségiznie, hiába volt már akkor három diplomája. Állítása szerint sok egészségügyi dolgozó, orvos lebeszélte őt a karrierváltásról, mondván már késő belekezdeni. Végül egy orvos azt mondta neki: ha meg sem próbálja, akkor sosem fogja megtudni, hogy sikerült volna-e – ez adta meg neki a lökést a végső elhatározáshoz.

Ha valakiben megvan a kellő akarat, kitartás és rendelkezik támogató környezettel, akkor soha nem késő váltani. Hiszen ha megtalálja azt a hivatást, amit valóban szeret, akkor minden befektetett energia meg fog térülni – fogalmazott Ficzere Ferenc.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!