Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Koronavírus: újabb 360 ezer fertőzött a világban
Már több mint 108,57 millió embert fertőzött meg és 2,39 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 60,85 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítéséből.
Koronavírus: kiderült, miért fertőzőbb a brit mutáns
Az új típusú koronavírus brit mutációja könnyebben kapcsolódik az emberi sejtekhez, és nagyobb mennyiségben termelődik a fertőzöttek szervezetében. Ebből következik, hogy ürülni is több kórokozó fog, ezért fertőzőbb ez a variáns - ismertette Rusvai Miklós víruskutató.
Védettségi igazolvány: nem árt, ha ezekkel tisztában vagyunk
A kormány szerdán döntött a koronavírus elleni védettségi igazolvány bevezetéséről, és az első ezzel kapcsolatos információk a csütörtöki kormányinfó derültek ki. A pénteken megjelent kormányrendelet pedig már minden fontos részletet tisztázott.
Súlyos COVID-19: melyik vakcinával védhetjük ki?
Az engedélyezett oltóanyagok mindegyike védelmet jelent az új típusú koronavírus okozta, COVID-19 nevű betegség súlyos lefolyása ellen - jelentette ki Ursula Wiedermann-Schmidt, a Nemzeti Oltási Tanács tudományos elnöke, aki egyben az "Ausztria olt" nevet viselő kampány szószólója is.
Fotók: oltják az időseket az orosz vakcinával
Csütörtök óta már az orosz koronavírus-vakcinával, a Szputnyik V-vel is oltanak Magyarországon. Elsőként Budapesten kezdték el vele a kockázati krónikus betegségekkel nem rendelkező idősek immunizálását. Fotó-összefoglalónk bemutatja, hogyan zajlik ez a folyamat.
Koronavírus: eddig 108,2 millióan fertőződtek meg
Már több mint 108,21 millió embert fertőzött meg és 2,38 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 60,6 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítéséből.
Koronavírus: min múlik, hogy beoltatjuk-e magunkat?
Miközben az egész világ a koronavírus-járvánnyal küzd, rengetegen vannak, akik bizonyos fenntartásokra hivatkozva nem oltatnák be magukat, vagy még bizonytalanok a döntést illetően. Ez a jelenség azonban nem újkeletű, és számos ok állhat a hátterében. Nézzünk, hogy egészségpszichológiai szempontból milyen tényezők befolyásolják a leginkább az oltási hajlandóságot.
Éles helyzet: amikor a mentőt zavart beteghez riasztják
Idős, zavart betegekhez gyakran hívnak mentőt. A hirtelen fellépő zavartság nagy bajt is jelezhet - például sztrókot -, ezért soha nem szabad félvállról venni a dolgot. Akkor sem, ha a helyszínen kiderül, hogy más állhat a háttérben. Cikkünkben egy mentőápoló mesél tapasztalatairól.
Megoldották a rák 100 éves rejtélyét
A sejtek üzemanyaga a glükóz, hétköznapi nevén szőlőcukor. Éppen egy évszázada, hogy a tudomány felfedezte, de máig nem érti, hogy az olyan gyorsan növekvő sejtek, mint a rákos és az immunsejtek, a glükózt miért nem a leghatékonyabb módon hasznosítják az energiaellátásuk érdekében. Egy új tanulmány erre most meggyőző megoldást kínál, egyszersmind a rák kikapcsolásának lehetőségét is előrevetíti.
Miért olyan halálos a hasnyálmirigyrák?
Ha valakinél néhány évtizeddel ezelőtt rákot diagnosztizáltak, azt szinte egyenlőnek tekintették a halálos ítélettel. Szerencsére a helyzet sokat javult, mert az orvosok sok mindent feltártak e betegségek folyamatairól, hátteréről, mozgatórugóiról. Így számos jól működő terápiát is kialakíthattak. A hasnyálmirigyrák azonban megőrizte rejtélyességét és veszélyességét.
Fotók: újabb Pfizer-vakcinákat kaptak a háziorvosok
A hét folyamán a Pfizertől is érkezett újabb vakcinaszállítmány Magyarországra. Az új típusú koronavírus elleni oltóanyagokat a háziorvosok között osztották szét, akik folytatják a regisztált idősek beoltását. Most a 80 és 89 év közöttiek vannak soron.
Brit koronavírus-variáns: itthon is egyre gyorsabban terjed
Míg pár napja még csak 33 ilyen esetről számoltak be, máig már 69 hazai fertőzöttnél mutatták ki a brit mutáns jelenlétét - hangzott el a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: már 86400 adag oxfordi vakcinát kaptunk
Február 11-én megérkezett Magyarországra az AstraZeneca második vakcinaszállítmánya. A január végén engedélyeztetett koronavírus elleni oltóanyag második szállítmánya 45600 adagot tartalmazott, amely újabb 22800 ember oltására elegendő.
A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedik, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.