Koronavírus: ismét lesz ingyenes tesztelés a fővárosban

Ismét ingyenes és önkéntes koronavírus-tesztelést biztosít a fővárosi önkormányzat a budapestieknek. A szűrésre ezúttal 10 ezer antigénteszt áll rendelkezésre - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Decemberben, az ünnepek előtt 7500 ingyenes gyorsteszt elvégzését ajánlotta fel a fővárosi önkormányzat. Most pedig, február 18-ától 27-éig, reggel 8 és este 6 óra között két helyszínen, a Városháza parkban és a Széll Kálmán téren folytatódik a főváros lakossági koronavírus -tesztprogramja. A tesztelést most is a budapesti lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkezők kérhetik, a 18 évesnél fiatalabbak viszont csak szülői kísérettel vehetik igénybe. A tájékoztatás szerint a mintavételt követő 30 percen belül kiderül, hogy aktív fertőzött-e az illető.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet,
A szűrésre ezúttal 10 ezer antigénteszt áll rendelkezésre. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Regisztrálni az erre a célra létrehozott oldalon lehet, ahol minden információ megismerhető a tesztelések helyszínéről és idejéről is. Akik nem tudnak online időpontot foglalni, azoknak a tesztelési helyszíneken segítenek a foglalásban a fővárosi önkormányzat önkéntesei.

A tesztelés lényege

Koronavírus: miért romlanak a hazai számok? Mutatjuk a szakembert véleményét!

A Főpolgármesteri Hivatal kiemelte, hogy a pozitív tesztet produkálók karanténba vonulásával megállítható az új típusú koronavírus továbbadása, és időben megkezdődhet az érintettek gyógykezelése. Felhívták a figyelmet ugyanakkor, hogy a negatív teszteredmény önmagában nem adhat teljes biztonságot, hiszen az csak a pillanatnyi helyzetet mutatja. Épp ezért egy negatív eredmény birtokában is fontos a biztonsági szabályok betartása.

Az oltási is népszerűsítik

A Főpolgármesteri Hivatal arra is kitért, hogy a főváros az oltás népszerűsítése és támogatása mellett is elkötelezett. Mint írták, egyedül a széles körű oltás jelenti a kiutat a koronavírus-járványból , és az egyetlen megoldás, hogy megmentsük magunkat, embertársainkat a COVID-19-től, és visszakaphassuk korábbi életünket.

Koronavírus-vakcinák: "az EU túl optimista volt". A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!