Társadalom
Egészségügy
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” - Poroszkai German Istvánnal, az Év Mentősével beszélgettünk
Huszonkét évesen egy szívritmuszavar miatt rosszul lett, mentősként dolgozó barátja juttatta őt kórházba – így tapasztalhatta meg Poroszkai German István, milyen fontos feladatot látnak el a szirénázó életmentők. Immár harminc éve ő is a mentőszolgálat munkatársaként dolgozik, idén pedig az Egészséghősök pályázat Év Mentőse díját is átvehette.
Még durvább munkaerőhiány fenyegeti az egészségügyet
A kata-törvény szigorítása miatt az egészségügyet érintő munkaerőhiány fokozódásától tart a Független Egészségügyi Szakszervezet. Úgy számolnak, hogy jelenleg legalább 10 ezer katás vállalkozó dolgozik ebben az ágazatban, más adózási formával viszont már nem biztos, hogy megéri nekik anyagilag.
Akár 100 kilométert is utazni kell a szülésért
Szolnokon akkora a szakemberhiány az egészségügyben, hogy nem tudják biztosítani a szülészeti ellátást. A várandós nőknek ezért 100 kilométernél is többet kell utazniuk, hogy Debrecenben vagy a Budapest Semmelweis Egyetemen életet adhassanak kisbabájuknak.
Az EU könnyítene a vér és az anyatej adományozásán
Az Európai Bizottság az emberi eredetű anyagok, köztük a vér, a szövetek, a sejtek, az anyatej, vagy a mikrobióta biztonságos, összehangolt és könnyebb adományozását célzó jogszabályjavaslatot terjesztett elő – tudatta a brüsszeli testület csütörtökön.
Mire jó az egészségbiztosítás?
Egyre többet hallunk az egészségbiztosításokról, de sok ember nem tudja, hogy pontosan mire valók ezek a termékek. Azonban, ha előnyös szerződést szeretnénk kötni, akkor érdemes tisztában lennünk azzal, hogy pontosan mire lehetnek jók az egészségbiztosítások, és mire nem.
A nap képe: sertésszívet ültettek egy emberbe
Újabb hatalmas lépést tettek New York-i orvosok afelé, hogy az állatból emberbe történő szervátültetés, avagy a xenotranszplantáció a mindennapi klinikai gyakorlat részévé váljon. Idén nyáron két beteg szervezetébe is sikeresen ültettek be ugyanis sertésszívet. Dr. Preethi Pirlamarla szívsebész úgy nyilatkozott: öt-tíz éven belül már az orvosi rutin részévé válhatnának a hasonló szervátültetések.
Katasztrófát jelenthet az egészségügyben a kata-szigorítás
Akár húszezer egészségügyi dolgozót is érinthet az adószabályok szigorítása Magyarországon. Ha az érintett szakdolgozók bérét nem emelik érdemben, az újabb elvándorlási hullámot indíthat el az amúgy is kritikus szakemberhiánnyal küzdő egészségügyben.
Valóban veszélyes várandósan halat enni?
Bizonyos ételek – ezzel együtt egyes halfajták – fogyasztását a várandós nőknek és a gyermeküket szoptató anyáknak szakemberek nem ajánlják. Dietetikus segítségével vizsgáltuk a halevés előnyeit és potenciális veszélyeit terhesség idején. Ezeket egyaránt érdemes mérlegelni, mielőtt valaki teljesen kiiktatja étrendjéből ezt az értékes tápanyagforrást.
Dilemma a tetanusz körül: mikor kell, és mikor felesleges?
Nyáron különösen gyakori, hogy a kisebb-nagyobb balesetek után a szülők orvoshoz rohannak, attól tartva, hogy a vérző seb komoly bajt okoz csemetéjüknél. Tetanuszoltásra viszont nem minden esetben van szükség, azt csak indokolt esetben adják be az orvosok. Mitől függ, hogy szükség van-e erre a védelemre?
Fotó: megnéztük, milyen az anyajegyvizsgálat
A rendszeres önvizsgálat fontos, de sajnos messze nem elégséges ahhoz, hogy időben felismerhessük a melanómát. A bőrgyógyászok már digitálisan is rögzíthetik a hozzájuk forduló páciensek minden anyajegyét, és akár évekre visszamenően ellenőrizni tudják, mennyit változtak azok. Mi is részt vettünk egy szűrővizsgálaton – fotókkal is dokumentáltuk –, és egy szakemberrel gyűjtöttük össze a legfontosabb tudnivalókat.
Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.