A férfi, akinek sokat köszönhet a magyar gyógyszeripar

Százötven éve, 1872. szeptember 23-án született Richter Gedeon, az első magyar gyógyszergyár megalapítója, a magyar gyógyszeripar megteremtője.

Richter Gedeon a Heves megyei Ecséden jött a világra. Születése után anyja gyermekágyi lázban, apja egy évvel később kolerában halt meg, ezután gyöngyösi rokonai vették magukhoz. A tudat, hogy szüleit olyan betegségekben vesztette el, amelyeket rövid idővel később már gyógyítani tudtak, meghatározta pályafutását: eldöntötte, hogy életét a betegek gyógyításának szenteli. Az érettségi után a gyöngyösi Mersits patikában volt gyakornok, majd 1895-ben a Budapesti Tudományegyetemen szerzett gyógyszerész oklevelet. 1897-ben külföldi tanulmányútra indult, megismerkedett a nagyipari gyógyszergyártás módszereivel.

Richter Gedeon
Richter Gedeon. Forrás: Wikipédia/Richterbg

Hazatérve, 1901-ben apai örökségéből megvásárolta az Üllői út és a Márton utca sarkán ma is meglévő Sas gyógyszertárat, amelyben korszerű biológiai preparatív és vegyészeti kísérleti laboratóriumot rendezett be. A gyógyszertár helységeit és alagsorát kis- és középüzemi gyógyszertechnológiai munka végzésére is alkalmassá tette – ezen a helyen kezdődött el a magyar gyógyszeripar története. Engedélyt kapott juhok pajzsmirigyének és sertések petefészkének gyűjtéséhez a vágóhídon, erre alapozva Magyarországon elsőként fogott állati szervekből előállított, organoterápiás hormonkészítmények, erősítő szerek gyártásába és forgalmazásába.

Megkezdi működését a „patikagyár”

Elsőként, 1902-ben a mellékveséből előállított, adrenalintartalmú Tonogen Suprarenale készítményt hozta forgalomba (az adrenalint csak néhány évvel korábban fedezték fel). Rendszeresen megjelenő szakmai tájékoztatót is kiadott, amelyet ingyenesen terjesztett az orvosok között.

Az egyre nagyobb keresletet gyógyszertára nem tudta kielégíteni, így 1906-ban megvásárolta a kőbányai Cserkesz utca 63. számú telket. Miután nagy nehezen sikerült meggyőznie a hatóságokat vállalkozásának jelentőségéről, megkapta a szükséges engedélyeket, és a következő év őszén megkezdte működését a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár.

A „patikagyárat” hamarosan az élvonalbeli nemzetközi szállítók között tartották számon. Richter felkészült külföldi szakembereket is alkalmazott, külföldön is elismert gyógyszereket kísérletezett ki és gyártott. Az agyalapi mirigy hátsó lebenyének kivonatát tartalmazó, anyaméh-összehúzó hatású hormonális készítményét, a Glandutrint már ebben az új gyárban állították elő. Első világraszóló sikere az acetilszalicilsav hatóanyagú Kalmopyrin volt, amelyet 1912-ben szabadalmaztattak és a mai napig gyártanak.

Itthon maradt, mert azt hitte, nem esik bántódása

Az 1923-ban gazdasági társasággá alakult Richter Gedeon Vegyészeti Gyárat a legjobban szervezett hazai külkereskedelmi vállalatként tartották számon. Richter hozta létre az első hazai ipari biológiai laboratóriumot, ahol a nemzetközi kutatással egy időben, 1941-ben előállította az első szintetikus ösztrogént.

A töretlen fejlődés a második világháború idején torpant meg. Az alapítót 1942-ben a zsidótörvények miatt megfosztották vezérigazgatói tisztségétől, majd gyárából is kitiltották, de bizalmas munkatársai útján informálisan tovább irányította a céget. A gyár tevékenysége 1944 őszén, amikor a harcok már Magyarországon dúltak, szinte teljesen megbénult, a legjobb szakemberek külföldre menekültek. A Nemzetközi Vöröskereszttől kapott menlevéllel Richter is Svájcba utazhatott volna, de ő itthon maradt, mert azt hitte, mivel egész életét a betegek gyógyításának szentelte, nem esik bántódása. A nyilas rémuralom idején feleségével a nemzetközi gettóban a svéd nagykövetség oltalma alatt állt, de elhurcolták és december 30-án éjjel vagy 31-én hajnalban a pesti Duna-parton a folyóba lőtték. Holtteste nem került elő, jelképes sírja a svájci Luganóban van. Felesége túlélte azt az éjszakát, ő és fia, László a háború után külföldön élt és halt meg.

Film készült az életéről

A gyár 1945-ben régi nevén kezdett ismét működni, az államosítás után Kőbányai Gyógyszerárugyárra nevezték át. A rendszerváltás időszakában, 1990-ben a céget Richter Gedeon Rt. néven jegyezték be, 1997 óta az egyik legfontosabb hazai gyógyszergyártó, és kelet-közép-európai regionális multinacionális társasággá nőtt. Félszáz országban van jelen és mintegy 13 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

Richter Gedeon emlékét egykori Üllői úti gyógyszertáránál, XIII. kerületi Katona József utcai lakóházánál – ahonnan elhurcolták –, és egykori gyárának falán emléktábla őrzi. A vállalat 2001-ben múzeumot hozott létre, amely az alapító életét, munkásságát mutatja be, életéről Nem tűntem el  Richter Gedeon története címmel 2014-ben készült dokumentum-játékfilm.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!