A munkahely is öngyilkosságba kergethet

Szeptember 10. az öngyilkosság-megelőzés világnapja – ebből az alkalomból a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány együttesen hívja fel a figyelmet az öngyilkossággal kapcsolatos kockázati tényezőkre. Kiemelték továbbá annak fontosságát, hogy aki bajban van, az ne szégyelljen segítséget kérni.

A WHO globális egészségügyi kérdésként tekint az öngyilkosságra, amelyben minden korosztály, nem és régió egyaránt érintett, de a fiatalok különösen veszélyeztetettek; a közlekedési balesetek után ez a harmadik vezető halálok a 15 és 19 év közöttiek körében. "2020-ban már sajnálatos statisztikai adatok mutatkoztak: jelentősen többen lettek öngyilkosok, mint 2019-ben" – olvasható az NMHH közleményében.

öngyilkosság, öngyilkossági kísérlet
Az öngyilkosság a harmadik vezető halálok a 15 és 19 év közöttiek körében. Fotó: Getty Images

A WHO adataira hivatkozva azt írták, hogy világszerte évente körülbelül 800 ezer ember oltja ki a saját életét, és még ennél is többen tesznek kísérletet erre. Az öngyilkossági kísérletig viszont általában nem egyetlen tényező vezet, hanem több, szerencsétlen esemény sorozata. Többnyire a hosszan tartó, kilátástalan helyzetek eredménye lehet.

Az öngyilkosságok mögött sokszor valamilyen pszichés betegség áll, de nagyon gyakori, hogy a közvetlen előzmény egy krízishelyzet, amivel az egyén képtelen egyedül megbirkózni. Az utolsó csepp tizenéves korban lehet egy szakítás, egy rossz bizonyítvány, iskolai vagy munkahelyi kudarc. Az öngyilkossági kísérleteket rendszerint jellemző viselkedés vagy éppen viselkedésváltozás előzi meg, például hangulati ingadozás vagy a reménytelenség érzése.

Egyre több tizenéves küzd önagresszív gondolatokkal

Az NMHH minden felnőtt közös felelősségének nevezte, hogy észrevegyék, ha egy kamasz, egy fiatal bajban van, és – mint hangsúlyozták – „ehhez kapcsolódni kell hozzájuk, beszélgetni kell nyitottan, ítélkezéstől mentesen”. Beszámoltak arról is, hogy a Kék Vonal által működtetett lelkisegély-szolgálat tapasztalatai szerint az elmúlt években folyamatosan emelkedik azon tizenévesek száma, akik önagresszív gondolatok, késztetések miatt kérnek az anonim csatornákon segítséget. Sok gyereknek nincs más, aki segíthet, mert a család és az iskola nem biztonságos közeg számukra.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány adatai alapján tavaly több mint kétezer hívásban jelent meg a családon belüli erőszak témája, beleértve a szülők közötti párkapcsolati konfliktust és a fizikai gyermekbántalmazás eseteit is. A koronavírus miatti bezártság és a fokozott online jelenlét is számos veszélyt jelent.

Az NMHH kitért arra is, hogy a szakemberek szerint az elmúlt két évben a középiskolás korosztály mentális egészsége nagyon aggasztó állapotba került, miközben „hatalmas kapacitáshiánnyal” küzdenek az iskolapszichológusok, családsegítő központok munkatársai és a gyermekpszichiátriák. Az öngyilkosság megelőzésében a család és a gyerekekkel foglalkozó szakemberek mellett egyébként hatalmas jelentősége van a közösségi és a hagyományos média szereplőinek is – ugyanakkor tragikus károkat is tudnak okozni. Egy, az öngyilkosságról szóló tartalom lehet kifejezetten veszélyes, utánzásra motiváló vagy a prevenciót szolgáló.

A testület felhívta a figyelmet arra, hogy az NMHH Internet Hotline felületén lehet bejelenteni azokat a tartalmakat, amelyek károsak vagy veszélyesek lehetnek a kiskorúak fejlődésére. A média munkatársai pedig a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány honlapján találhatnak ajánlásokat az öngyilkossági hírekről szóló konstruktív tájékoztatáshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Éjjel észak felől kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak fölénk, változóan felhős idő várható, de emellett is lesznek derült területek - főként a középső országrészben. Péntek hajnalra foltokban pára, köd is képződhet. Csapadék nem valószínű. A légmozgás mindenütt mérséklődik, legyengül.Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 7 fok között alakul, de a kevésbé felhős fagyzugokban fagypont alá is hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő területeken, vízpartok mentén enyhébb lehet a reggel. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!